Kedves naplóm! A mai napon egy olyan dalt kell ide bebiggyesztenem, melynek címében egy szám van. Jelenleg ez nehezebb, mint a színes változat, de miközben írok, kezd derengeni ez és az. Nos, lényegében egy olyan dalra esett a választásom, ami magyar és egy szám, három alkalommal is elhangzik. Retro muzsika, de szerintem még ma is megállja a helyét. Bár az előadót nem sokan kedvelik, de ez egy másik téma és nem szeretnék ezzel foglalkozni.
Kedves naplóm! Találtam egy érdekes kihívást, ami a zenét veszi alapul. 30 különleges kérés és mindegyikhez zenét kell tenni. Az első napon egy olyan dalt kell hozni, melyben a szín a cím. Na most, számtalan dalt hallgattam már, de egy kis kutakodás után meglett az a dal, melyben egy szín a cím. Szerintem ezt a dalt nem kell bemutatni, mert elég népszerű (legalábbis gondolom, hogy az). A lenti videóban a dalszöveg olvasható. Igyekszem azért majd részletesebben írni azoknál a daloknál, amelyeknél kell a rizsa.
Kedves naplóm! El is kezdtem első történetemet, noha nem ezt szerettem volna. Az igazság az, hogy ez egy teljesen random sztori, ami hirtelen jutott eszembe. Talán sablonosnak tűnik, de szeretnék egy csavart belehozni, amitől más lehet, mint a többi. Egyébként a történet egy 16 éves lányról szól, akinek a bátya túlféltő. Magyar nevekkel és helyszínekkel dolgozom majd. Hogy milyen hosszú lesz, azt még nem tudom, de ha meg van a kedv, sokáig is elhúzódhat. Miközben írtam rájöttem, hogy hiányzott már az írás. Régóta nem foglalkoztam ezzel és nem is éreztem magam jónak. De remélem, hogy lesz majd valaki, akinek tetszik. Ha ezt írtam az előző bejegyzésemben is, akkor bocsi. Emellett a történet mellett nem tudom, hogy elkezdjem-e a másikat, de szerintem egyelőre nem. Nem lenne jó belegabalyodni a szálakba. Arról nem is beszélve, hogy a másik kicsit vadabb lesz. De mindent a maga idejében. Szerintem ráérek és nincs senki, aki sürgetne. Egy összecsapott történet nem lenne jó. Ezt leszámítva, azon gondolkodom, hogy mivel lehetne feldobni egy blogot. Elsősorban a kinézet terén gondolkodom ezen. Az alapsablonokat is meglehet variálni, de egy egyedi mégis csak jobban mutatna. Aztán még pár kihívás is jól jöhet. Persze nem szándékozom minden percben írni és koptatni a billentyűzetemet. A gondolatok nem jönnek csak úgy hipp-hopp. Végezetül, kedves naplóm, hamarosan jelentkezem! Addig is, szia!
Kedves naplóm! Sokszor gondolkodtam azon, hogy bele vágjak-e egy blogba, végül elhatároztam magam. Úgy gondoltam, kell egy hely, ahol kiírhatom magam és talán megpróbálkozhatok az írással is. Már régóta áhítozom egy saját regényre, de ha nem kezdek el írni, akkor semmi sem lesz belőle, nem igaz? Valahogy mindig is úgy gondoltam, hogy nem vagyok alkalmas arra, hogy saját történeteket írjak. Számtalan írást olvastam már és a legtöbb képes volt teljesen lenyűgözni. Nem tagadom, több olyan könyv fordult meg a kezemben, amiben eléggé fülledt volt a jelenet, dehát 34 vagyok, így ez nem zavart. Ha egyszer belekezdek egy saját regénybe, abból sem fog hiányozni a 18 feletti részlet, de természetesen nem arról szólna az egész, hiszen kell hozzá egy jó történet. Lássuk be, ez nem sokaknak sikerül, vagy vannak olyan mázlisták, akik a pornóval tűnnek ki (lásd: Szürke 50...). Ha egy ilyen regény híressé vált, én csak nem írhatok egy szörnyű valamit. De ugye, ha nem próbálom meg, sosem derül ki. Hogy mikorra dobok össze valamit, ami jónak mondható, még nem tudom. Igyekszem és remélem, hogy lesznek olyanok, akiknek tetszeni fog, még ha csak egy kicsit is. Elvégre, a vajas kenyér sem készül el magától. Szóval, Kedves blogom (vagy naplóm), várd a történeteimet, talán megéri. Addig is szia!
Üdvözlök minden erre tévedőt! Ez egy olyan oldal, mely a történeteim lelőhelyeként funkcionál. Mivel imádok írni, így kellett nekem egy olyan hely, ahol közzétehetem alkotásaimat. Wattpadon is megtalálható vagyok, de ezen portállal kezdődött minden. Mindegyik írásom kitalált karaktereket tartalmaz. A képek a netes világról származnak. A borító képeket én alkottam. Szívesen olvasom a véleményeket, esetleg tanácsokat. Ha tetszik munkásságom, bármikor visszavárom azokat, akik erre jártak!
Itt lesz látható az, hogy melyik történetem épp merre jár fejezetileg. Amik szünetelnek, azokat nem teszem be ide. Kizárólag az aktív írásaim vannak itt. Jelenleg aktív: 2 történet