Bogi

Soha nem voltam még Szentendrén. Gergő szerint ez egy romantikus város. Elég sok mindent szeretne megmutatni és megnyugtatom, ráérünk. Nem kell vissza rohanni. Minden egyes vele töltött percet szeretnék kiélvezni. A Templomdomb hallatán ötletem sincs, hogy milyen helyre visz el először. Ennek a városnak ez a része kultikus helyszínnek számít. A piros tetős házak, a templomok tornyai remekül látszódnak innen. Szinte érzem azt, amiről népszerű lett. Az egyik kőoszlopnál észreveszek egy táblát. Elolvasom és a magaménak érzem. Költőink csodás verseket írtak annak idején, ami megmaradt az utókornak. Weöres Sándor egyik megható szavai vannak a fém táblán. “Csak azért az egyetlen napért érdemes volt megszületnem, amikor szeretni tudtam, és szeretnek-e, nem kérdeztem” Késztetést érzek arra a bizonyos vallomásra, azonban a szívem még türelemre int. Tombolnak bennem az érzések és kizúdítanám mindet, de talán jobb, ha várok. Váratlanul ér, amikor egy hideg érzést fedezek fel nyakam alatt. Megérintem és egy medált érzek ujjaim között. Hajamat összefogom, ő pedig összekapcsozza a nyakláncot. Nem kellett volna. Hajamat elengedem és felé fordulok. A magassarkúnak köszönhetően nem kell túlzottan lehajolnia. Kezeimet mellkasára helyezem. Az öltönyének anyaga igazán puha, de most szívesebben érinteném öltözék nélkül. Csókunkat megszakítja.

– Tudom, nem ismerjük olyan régóta egymást - Ha most készül vallomást tenni, azzal kiugrasztja a szívemet bensőmből. De nem akarom félbeszakítani. Kussban maradok, míg ki nem mondja az sz betűvel kezdődő szót. Kezeivel megfogja az enyémet. Milyen szerencse, hogy a szívdobogásomnak nincs hangja, mert most úgy zenélne, mint korábban soha. -, de amióta betoppantál az életembe, sokkal másabb lett minden! És dögöljek meg, ha hagyom, hogy elhagyj és ne légy a részese mindennapjaimnak! - ajkaim szétnyílnak a csodálkozás hatására. - Nem akarom tovább húzni! Hegedűs Boglárka! - visszatartom a levegőt. - Tiszta szívemből szeretlek! - Kiengedem a bent tartott levegőt, majd elérzékenyülök szavai hallatán. - Beléd szerettem úgy, hogy szinte észre sem vettem! - megremeg a szám, de ez most nem a könnyek pillanata. Boldogságomban sírnék, de nem akarok. Megszorítom kezeit és tudom, most én jövök.

– Aznap, amikor találkoztunk, azt hittem, hogy valaki mással kell lennem. Nem is érdekeltél igazán - emiatt félmosolyra húzza száját. - Olyan természetesen viselkedtem. Talán olyan hatást is kelthettem, hogy tolakodónak tarthattál. - Gondolom bíztatásból rázza meg fejét. - A harmadik napon, a randin, ami nem is volt az, kezdtem furcsán érezni magam. Aztán… te jó ég… megvetted azt a macit, amit szerettem volna. - tekintetem nem veszem le szemeiről. Tudom, túl sokáig fecsegek, de el akarok mondani mindent. Úgy, ahogy átéltem. Azokkal az érzésekkel, amiket éreztem. - A nyaram utolsó heteit olyan széppé tetted, hogy sosem fogom elfelejteni. És tudom, hogy a kapcsolatunkat titkolni kell, de ettől függetlenül, jól érzem magam veled. És igen… én is szeretlek! És az az igazság, hogy én is úgy lettem szerelmes beléd, hogy észre sem vettem. - Utolsó szavam után a homlokát az enyémhez érinti.

– Most meg akarlak csókolni, de félő, hogy jelen pillanatban ez nem lesz elég nekem! - jól eső bizsergés fut végig minden porcikámon. Egyszerre.

– Később bepótolhatod! - eltávolodik és arcomat megsimogatja. Egy rövid csókot váltunk, aztán összekulcsolja kezeinket.

Hangulatos sikátoron keresztül sétálunk el, egészen a főtérig, ahol valami hihetetlen látvány fogad. Fejünk felett sok esernyő lóg zsinegeken. Több színben és kissé elsötétítve az alattuk lévő részt, ahol tulajdonképpen sétálunk. Régies stílusú épületek, itt-ott galéria, kávézó, étterem, cukrászda és mindemellett, mosolygós emberek. Ez a hely már szinte túl tökéletes. Nehéz lenne elmagyarázni, mit is érzek most. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen élményben lesz részem. Biztos vagyok benne, hogy sosem fogom ezt elfelejteni. Gergő váratlanul húz egy kirakathoz, ahol megpörget, mintha táncolnánk és a hátam mögé áll. Karjaival átkarolja derekam, míg hátam teljesen hozzásimul. Arcomra kapok egy puszit. Kezeinket összekulcsolja, aztán nyakamba csókol. Szemeimet lehunyom és élvezem a pillanatot. Szívesen sétálnék még vele, bár a lábam már nem nagyon kedveli a cipőt, ami rajtam van. Nem fogok panaszkodni, elviselem. Semmi pénzért nem akarom, hogy ez a pillanat véget érjen. Már szinte túl szép, hogy igaz legyen.

– Lehet, hogy tévedek, de úgy érzem, hogy ez a város hatással van ránk - egy újabb pörgetés után, egymással szemben állunk.

– Mire gondolsz? - érdeklődöm és úgy érzem, a mosolyom nem akar eltűnni. Kezeink továbbra is egymást érintik, de közelebb húz. Ajkaink elég közel vannak egymáshoz, szemeimbe néz.

– Nem bírok nem arra gondolni, hogy csókoljalak! - Vajon a szív képes arra, hogy elolvadjon? Mert ha igen, az enyémmel most éppen az történik. Nem akarok várni, ahhoz most túl türelmetlen vagyok. Számat az övéhez nyomom. Kezei arcomra simulnak én pedig karjaiba kapaszkodom. Mozdulatai egészen addig óvatosak, míg nyelvünk össze nem ér. Utána minden távolságot megszüntet, ami eddig köztünk volt. Karjaiba bújok és már nem is tudom, hogy milyen módon öleljük egymást, de ahogy csókol, azzal eléri, hogy kiszökjön egy kósza hang. Elszakadunk egymástól, vagyis a szánk, mert szükségünk van levegőre. Mindketten szaporán lélegzünk. Valamit kellene mondanom, de csak egy dologra tudok gondolni. Megnyalja száját, amire felsóhajtok. - Nem akarom elrontani a romantikus pillanatot, de be kell vallanom, kívánlak!

– Ez inkább erotikus! - egy puszit nyomok orrára, ami miatt elneveti magát. - De be kell valljam, én is így érzek. És ha szabad, szeretnék veled lenni. Még akkor is, ha korainak gondoljuk! - Tekintete megváltozik.

– Ha szeretjük egymást, nem korai! - csak bólintok, aztán újra csókolózunk. Ugyanúgy, szenvedélyesen és mohón. Sokak szeme láttára, de minket ez nem érdekel.


Becsukódik házának ajtaja. Nem fordítja el a kulcsot, mert úgy sem jön senki, aki félbeszakítana minket. Mielőtt elindultunk volna, egy cukrászdába mentünk és kissé rosszalkodtunk. Ő összekente az én arcom, míg én is az övét. Tejszínhabos lett a szám, amit mindenképpen le akart csókolni, és én hagytam neki. Nem szóltak ránk, bár nem tudom az okát. Talán feltűnt nekik, hogy miért cselekszünk úgy, ahogy. Most viszont ledobja magáról az öltönyt és sóvárgó tekintettel mered rám. Egyelőre a cipőtől szabadulok meg és a retikültől, ami eddig a kocsiban volt, hiszen nem vittem magammal. Fogalmam sincs, hogy keresett-e valaki, de ráér. Lerántja magáról ő is a cipőt, aztán közelebb lép és magához húz. Nyakamat kényezteti én pedig az ingét próbálom meg kigombolni. Mivel ügyetlenkedem, így segít és hamar megszabadulunk a felesleges anyagtól. Férfias kinézete miatt nem bírok, nem pironkodni. Izmos, de mégsem annyira. Mondhatni, pont olyan, amilyennek elképzeltem. Valamennyire kidolgozott mellkasára tekintek és ajkamba harapok. Felsőm alját megérinti és lassan húzza fel. Most jut eszembe, hogy melltartó nincs is rajtam, hiszen a fodrozott része eltakarta, így nem volt szükség rá. Viszont most teljesen szabad. Karjaimat mégis elé teszem, de megállít a mozdulatban. Látni akarja. A szívem majd megbolondul, de tovább akarok menni. Kezeit hetyke melleimre helyezi, aminek hatására lehunyom szemem egy pillanatra. Azt mondja, hogy szép vagyok és tudja, hogy finom is. Nem akarok, de felnyögök szavaira. Istenem, annyira kívánom, hogy majd megbolondulok.

Kis idő elteltével, meztelenül fekszem szobájának ágyán. Fölöttem helyezkedik el, de a gatyájától még nem vált meg. Kezeivel megtámaszkodik fejem mellett, miközben mellkasom mozog az izgalom okozta hatás miatt. Megtesszük, most tényleg átadom magam neki. Tudom jól, hogy nem fogom megbánni. Enyhén rám nehezedik és megérzem őt ott lent. Örömmel tölt el, hogy hatással vagyok rá. Ma már sokadjára csókol meg, de nem áll meg ennyinél, hiszen lassan és kinzóan megy egyre lejjebb, amíg el nem helyezkedik lábaim között. Először combjaimat halmozza el apró puszikkal. Halk sóhajokkal reagálok, aztán nyelvének érintésére belemarkolok a lepedőbe és átadom magam az érzésnek.

Nem is tudom, hogy mennyi idő telt el, de fejem vállán pihentetem, miközben az ágyon fekszünk. Gyengéd volt és nagyon óvatos. Egyszer majdnem megállt, de nem hagytam. Fájt, de csak egy kis ideig, utána gyönyörű érzések lettek rajtam úrrá. Még most sem hiszem el, hogy megtettük, de boldog vagyok, mert tudom, hogy nem döntöttem rosszul. Úgy vélem, a mai napot nem felejtem el sosem. Bármi is legyen a jövőmben, Gergő mindig ott lesz velem. Felülök, a takarót nagyjából magamra teszem, de felesleges takargatni azt, amit már látott. Úgy helyezkedem, hogy arcára nézhessek. Egy darabig csak őt csodálom. Térdeimet felemelem, kezeimmel pedig támaszkodom.

– Érdekes lesz a suliban hétfőtől - ő is felül. - Hogy nézzek úgy a szemedbe, hogy nem az iménti pillanatok jutnak eszembe? - megsimogatja arcom. Fejemet kissé megdöntöm, így tulajdonképpen a tenyerére támaszkodom. - A mai nap csodálatos volt!

– Nekem is! - Egy kis mozgolódás után, már térdelek az ágyon. Kezeim arcát fogják és megcsókolom. Melleimhez ér, amitől megborzongok. Ajkaink elválnak egymástól, de kezeit nem veszi el. Tényleg szeretem őt. Bár annak idején nem gondoltam volna, hogy itt lyukadunk ki. Kezeit most átcsúsztatja hátamra. - Megharagudnál rá, ha újra a magamévá tennélek? - nevetve rázom meg fejem. Ilyenért sosem fogok rá haragudni.


Mielőtt kiszállnék az autóból, egy utolsó csókot hintek ajkaira. Aztán becsukom az ajtót és addig maradok, amíg még látom a kocsit. Lassan délután öt óra lesz. Két alkalommal szeretkeztünk, aminek a gondolata még most is zavarba hoz. Aztán ettünk valamit és elkezdtünk egy újabb filmet. Ezúttal megtudtuk nézni anélkül, hogy egymásnak estünk volna. Nem tehetek róla, de máris érzem hiányát. Megfordulok és elindulok barátnőm házához. Már előre tudom, hogy faggatózni fog. De én továbbra is ködösítek és nem árulom el, hogy kivel is voltam. Majd akkor, ha már végeztünk az iskolában és semmi sem gátolja, hogy a Gergővel való kapcsolatom nyilvános legyen. Addig viszont marad a titkolózás és a hazudozás. De, hogy őszinte legyek, nem akarom elrontani a jókedvemet. A nyakamban lévő lánchoz nyúlok. Eddig nem is foglalkoztam vele, amit sajnálok. Egy szív medál, ami nem is kicsi. Hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt mennyi dolgot, és élményt kaptam tőle. Megszámolni sem tudnám, de úgy vélem, feleslegesen lenne.

A bejárati ajtóhoz lépek, becsengetek és már nyílik is. Melinda fogad és úgy látom rajta, őszinte a mosolya. Azt mondja, nem bírt a lányával, mert egész idő alatt azzal nyagatta, hogy kivel is randizhatok. Mit csináltunk, hol voltunk és még számtalan kérdés hangzott el. Miközben mesél, bemegyek, leteszem a retikült a konyhaasztalra. Betti toppan be, hogy megragadja kezem és fel rángasson a közös szobánkba. Amint záródik az ajtó, leültet.

– Na! - megáll velem szemben és már kezdek megijedni. - Mesélj!

– Oké - kezdem és leveszem a cipőt, mert a lábam már szenved miatta. - Szóval, elmentünk Szentendrére.

– Hova? - szemei kikerekednek. - Te jó ég! - leül mellém, és megragadja kezeim. - Ez valami hihetetlen!

– Valóban - lesütöm szemem. - Lefeküdtünk. Kétszer is.

Ajkai szétnyílnak a csodálkozás miatt. Hüledezik kicsit, aztán majdnem tapsikolni kezd, de nem hagyom neki. Nem kell ennyire nagydobra verni. Elmesélem neki, hogy miket láttam, hogy mit kaptam. Természetesen arról hallgatok, hogy mi történt az ágyban. Minden nem tartozik rá. Nagyon örül nekem, és annak is, hogy ki tudtam kapcsolódni. A szüleimről nem beszél, gondolom szándékosan. Nem akarja, hogy a jó kedvem köddé vesszen.

– Őszintén szólva - Nem tetszik, hogy így kezdi. -, érdekelne, hogy ki is ez a valaki, aki ennyire szerelmes beléd!

– Ezt miből gondolod? - kérdezem tőle, terelve a személy kilétéről való gondolatait. Bal kezével megfogja a medált, ami a nyakamban lévő láncon lóg.

– Tudod, akárki is vette ezt neked, nagyon szeret.

– Igen, ezt tudom - felelem őszintén.

Nagyon is jól tudom, hogy mit érez. Ugyanazt, amit én is. Az egyetlen bökkenő, hogy ő a tanárom, és egyben az osztályfőnököm is. Ez pedig azt jelenti, hogy titkolóznunk kell. Egészen az utolsó napig, amíg a tanítványa vagyok.

Egy darabig még kérdezősködik, hogy milyen az a város. Sejtelmes válaszom erre az, hogy legyen valakije és menjen el oda. Akkor majd megtudja. Ezt az élményt szeretném magamnak megtartani. Szendtendre valóban romantikus város, hiszen érdekes érzéseket váltott ki belőlem. Nem is tudtam, hogy egy hely ilyesmire is képes.

Melinda kopog be hozzánk. Szandra nem elérhető és az anyja az imént telefonált ide, hátha itt van. Betti nem beszélt vele, én pedig nem voltam itt. Semmi furcsa dolgot nem vettem rajta észre. Egy alkalommal lépett le hamar az órák után, de ebben nincs semmi kivetnivaló. Legalábbis szerintem. De aggasztó, hogy a saját anyja nem tudja felhívni. Nem szeretném, ha bajba keveredne. Felajánlom, hogy körbenézünk azokon a helyeken, ahol együtt szoktunk lenni.

Miután átöltöztem, csak a telefonomat kaptam kezembe. Még nincs ősz, bár a nyárnak vége, azonban az idő meleg, így nem kell túlzottan beöltözni. Bettivel úgy döntünk, hogy az első hely, ahova benézünk, az a klub lesz, ami a törzshelyünkké vált az idők alatt. Nem kocsmáról van szó, bár néha olyan a hatása, vagy a hangulata. Belépünk, néhány szem ránk szegeződik. Kissé füstös a hely, hiszen szabad dohányozni, de minket ez most nem zavar. Vagyis, engem egy kicsit mégis. Sosem foglalkoztam a cigarettával és senki sem tudna rávenni, hogy kipróbáljam. Barátnőm a bárpulthoz lép és beszél a kiszolgálóval. Amíg ők társalognak, úgy döntök, hogy körbenézek. A leghátsó kerek asztalnál egy pár heves csók csatát vív egymással. Valamiért úgy érzem, hogy ismerős mindkét személy. Amikor eltávolodnak egymástól, rájövök, hogy miért. Szandra és Robi…

– Mi a franc? - hirtelen bukik ki belőlem.

– Bogi, a fickó azt mondta… - Megáll mellettem és gondolom ő is ledöbben a látottak miatt.

– Lányok, megmagyarázom! - megrázom fejem és inkább kimegyek.

Nem zavar, hogy Szandra az exemmel smárol, mert tegyék csak. Ami nem tetszik ebben az egészben, hogy nem szólt róla. Vajon mióta vannak együtt? Nemrég még azzal a másik fiúval volt. Már nem is tudom a nevét, hiszen nem nagyon ismertem. Nem is igazán beszélt róla. Miért nem árulta el? Áldásomat adnám rá, komolyan. Csak az a baj, hogy Robi nem megbízható. Nem akarom, hogy Szandra átélje mindazt, amit én is. Nem akarom, hogy összetörje a szívét és áltassa, mint annak idején engem. De tudni akarom, hogy mi történt kettejük között, és úgy nem fog kiderülni, ha nem hagyom őket beszélni. Megfordulok és visszamegyek. Betti is leült ahhoz az asztalhoz. Robi tekintete találkozik az enyémmel, de szinte azonnal másfelé figyel. Szandra pedig úgy tesz, mintha itt sem lennék. Odasétálok, kihúzom a széket, leülök és várok. Nem bánthatom őket, ugyanis az én titkom olyan, amit nekik nem árulhatok el. Ha megtenném, azzal komoly gondot okoznék Gergőnek.