Bogi

Amikor szembesülök azzal, hogy mi lesz a konkrét dolgom, mint képviselő, rájövök, hogy az időm java része az iskoláról fog szólni. Csak az alvás nem. Az órarendünket tudjuk már, amit Gergő elmondott nekünk. Magázódik, mert így tartja helyesnek. Az első óránk vele van és bár elméletileg ez is egy osztályfőnöki, úgy dönt, hogy kicsit matekozhatnánk, ha már a kötelező dolgokat elmondta. Egy egyenletet ír fel a táblára. Hátának látványa is elég ahhoz, hogy olyan dolgokra gondoljak, amikre nem lenne szabad. A fejembe csak nem lát bele senki! Ha azon jár az eszem, hogy szívesen ölelném át, akkor azon fog. Amikor megfordul, gyorsan a füzetemre nézek és leírom az egyenletet. Valakit megkér, hogy oldja meg a táblánál. Senki sem jelentkezik. Pár másodpercig csak a néma csend. Felesleges lenne megváratni, így felteszem a kezem. Megkönnyebbültséget látok rajta. Kisétálok a táblához, majd elkezdem vázolni, hogy miért írom azokat a számokat oda, amiért oda kerülnek. Az osztályom pár tagja, csak elenged egy ó-t. Nem hülyék, de utálnak tanulni. Gergő egy mosollyal jutalmaz, amiért megoldottam a feladatot, amire csak megvonom a vállam. Sokkal szívesebben viszonoztam volna. Miközben visszasétálok, hallom, hogy újra beszédbe kezd. Feltűnt, hogy mennyire lelkes. Élvezi csinálni és biztos vagyok benne, hogy összetörne, ha elveszítené ezt a hivatást. Leülök és, bár szívesen tenném le a fejem a padra, hogy ne is gondoljak semmire, helyette a tollat a kezembe veszem és leírom a füzetbe, amit korábban a táblára.
Szünetben Betti teljesen be van zsongva az új tanárunk miatt. Arról áradozik, hogy milyen jó feneke van. Nem örülök ennek. Ne bámulja más barátjának a hátsóját! Főleg ne azét, aki az enyém! Persze nem teszem szóvá, mert azzal talán egy olyan lavinát indítanék útjára, amit lehet, meg sem bírnék állítani. Bőven elég az is, hogy kockáztatunk. De csessze meg! Nem élvezet azt hallgatni, hogy hogyan simogatná és miként harapna bele. Féltékenységemet leplezve, inkább terelek.

- Szerintetek együttműködővé tudom tenni ezt az osztályt? - mindketten rám néznek. Szandra beleharap a szendvicsébe, amit időközben elővett táskájából. - Többek között ez is a dolgom.
- Robiékkal lesz egy kis gondod, de a többiek hallgatni fognak rád. - Szandra mindig tudja, mit kell mondania. Azzal a sráccal mindig csak a nyűg van. Sóhaj hagyja el szám.
- Dolgunk van a végzős osztállyal is. - a lányok rám néznek. - Ki kell diszítenünk a termüket, amikor ballagásra kerül a sor. Meg még pár másik dolog.
- Belegondoltatok abba, hogy jövőre mi leszünk végzősök? - eddig a percig nem is gondoltam erre. - Durva… - Betti és én csak bólintunk.

Fecsegünk még pár dologról, amíg meg nem szólal a csengő és meg nem érkezik az irodalmat oktató tanárunk. Örülnék, ha tudnám, hogy Gergő mit csinál. De szigorúan tartja a szabályunkhoz magát. Reggel, amikor a folyosón összenéztünk, köszönésen kívül semmi sem történt. Akkor jöttem rá, hogy nem lesz egyszerű dolgom. Nem tudom, hogy ő mit gondol, de tudni akarom. Mikor leszünk olyan helyzetben, hogy anélkül szólhatok hozzá, hogy aggódnom kelljen valaki miatt?

- Hallottam, hogy Boglárka lett a képviselőjük. - irodalom tanárunk le sem ül, rögtön a lényegre tér, ahogy eddig mindig. Fekete haja az álláig ér és még most sem fér fejembe, hogy ez hogy tetszhet neki. - Gratulálok ehhez! Nevezzen ki egy hetest, aki minden órám előtt jelent!

Tudtam, hogy ez az apró dolog is a kötelességeimhez tartozik. Azt viszont nem tudom, hogy ki legyen az. Körbenézek, de sokan próbálnak bujkálni. Hát így nehéz lesz… Betti felemeli kezét. Ő vállalja ezt, önként és minden órán, tanártól és tantárgytól függetlenül. A tesit kivéve, azt nem akarja. A tanár beleegyezése után feláll, kisétál és minket is arra kér, hogy álljunk fel. Elmondja, hogy senki sem hiányzik, mennyien vagyunk. Amint végez, bólintást kap és visszaül, akárcsak mi. Jövök barátnőmnek egyel. Nem tudtam volna dönteni.

- Vegyék elő a füzetüket és figyeljenek, valamint írjanak! - mindenki elkezd zörögni, aztán már csak a tanár beszél, mi írunk. Témánk a romantikus művészet. Versek, novellák és regények formájában. Feladatot kapunk, hogy írjunk egy verset úgy, mintha a szerelmünknek írnánk. Nekem talán könnyebb a dolgom. Van valakim, akinek megírhatom. Hogy meg-e kapja, az már rizikós.

Az óra többi részében nem történik semmi és mikor megszólal a csengő, pakolászni kezdek, ugyanis a következő óránk egy másik teremben lesz. Kémia… nem szeretem… Ehhez át kell menni egy másik épületbe, ami egy hosszú sétát jelent egy folyosón. A lányok szeretik ezt a témát, főleg azért, mert ilyenkor lehet kísérletezgetni. Sosem rajongtam a vegyszerekért. Elérünk egy lépcsőhöz, aztán bemegyünk a terembe. Az első sort foglaljuk el. Betti ül a szélére, ha már magára vállalta a hetes feladatát, én pedig az ablakhoz. A témánk az a bizonyos vers megírás. Fogalmam sincs, hogyan kezdjem el, még sosem írtam semmi olyat, ami máshoz szól. De ha a reggeli futást bevezettem, akkor ezt is felírhatnám az új dolgokat teszek listámra. Igaz, az még csak fejben van meg. Osztályunk többi tagja is megérkezik, bár ők már nyavalyognak, hogy semmi kedvük itt lenni. A bejáratra vetem tekintetem, amin Gergő toppan be és a szívem kihagy egy ütemet. Kopog az ajtón, bár mindegy, hiszen már félig bent van. Amint észrevesz, közelebb lép. Nem tudom miért, de izgatott leszek és le sem veszem róla szemeimet. Megáll előttem, kissé lehajol, a szeme megtalálja az enyémet és én abban a pillanatban elgyengülök. Nem azért jött, hogy megdobogtassa szívemet, csupán azért, hogy közölje, órák után beszélni akar velem. Bólintok, amire ő felegyenesedik és úgy megy el, ahogy jött. Ezúttal nem követem szememmel. Úgy érzem, feltűnő lenne. Bár zakatoló szervemmel nem tudom, hogy mit csináljak. Nem akarok körbenézni, hogy a többiek hogyan reagáltak, de a zajból ítélve, nem törődtek velem. Ez jó. Viszont, ha ilyen reakciót mutatok kifelé továbbra is, bajban leszünk.

Utolsó órám, utolsó percében a falon lévő órát bámulom és már szinte magamban üvöltve számolok vissza. 10…9…8…7… Csengetés után, gyorsan összepakolok és a lányoktól elköszönve sietek a termünkhöz, ahol tudom, hogy vár rám. Az ajtó előtt megállok, reszkető kézzel rámarkolok a kilincsre, lenyomom és nyílik az ajtó. A tanári asztalnál áll és papírokat rendez. Ajkaim szétnyílnak, arcom forró lesz, szívem nyugtalan. Istenem… Felém néz, megáll a mozdulatban. Egy kis ideig egymást nézzük, aztán megköszörüli torkát, ami felébreszt kábulatomból. Becsukom az ajtót és közelebb lépkedem.

- Köszönöm, hogy eljött! - csak hümmögök. Leül a székére én pedig asztalának másik oldalán állok meg. Helyet foglalhatnék én is, de nem akarok ennyire messze kerülni tőle. Alig láttam. - Mivel képviselő lett, így elég sok feladata lesz. Sok tanár számítani fog magára. - csak bólintok. - Az igazgató nem győzte magát dicsérni. Örülök, hogy olyan diákra bízhatok fontos ügyeket, aki nem csak szorgalmas és okos, hanem megbízható is. - csak bólintok. - Szeretném, ha jól együtt tudnánk működni! - ismét bólintok, amire sóhajt egyet. - Hidd el nekem, hogy szívesen ízlelném meg ajkaid ízét, de nem tehetem. - ezen meglepődöm és hirtelen lesz melegem, de szemeitől továbbra sem fordítom el arcom. - Egész nap csak arra gondolok, hogy hogyan reagálok, ha meglátlak.
- Gergő… - elcsuklik hangom. Én is ezt akarom. Nyelek egyet. - Nem fogok tenni semmit, ígérem! - helyeslően bólint. - Bár… - rosszallóan néz rám, de ezt muszáj kimondanom. - szívesen kerülném meg azt asztalt, hogy eleget tegyek kérésednek! - feltűnik, hogy egész testében megfeszül. Már azt hiszem, hogy megszüntet minden távolságot és arra készül, hogy megcsókoljon, de helyette kifújja a bent tartott levegőjét és ellazítja magát.
- Nem szeretnék büntetést kiszabni, szóval fejezze be! - ajkamba harapok, hogy ne nevessem el magam, erre ő elenged egy mosolyt. - Térjünk a lényegre, Boglárka! - borzongás fut végig gerincemen és hallani akarom a nevem tőle. Még, többször! Menthetetlen vagyok! - Szóval, mit szólna, ha első feladata az lenne, hogy egy csoportos munkát készítene az egész osztályával? - érdeklődve figyelem. - Találjanak ki valamit, amiben mindenki segédkezik. És hogy nehezítsük… - gonosz vigyort mutat felém, amire hirtelen nem is tudok reagálni. - Kapnak két hetet.
- Két… - bennem ragad a másik szó. - Nem fog menni!
- Ne adja fel ilyen hamar! - könnyebb lenne megszegni a szabályunkat. Sőt! Bármi más könnyebben menne. Kétségbeesett tekintetem láttán megenyhül. Feláll, majd elém lép, de tart némi távolságot. - Felnyitottad a szemem, hogy merjek lépni és véget vessek valaminek, ami pocsék volt. Simán rávettél egy óriáskerékre. Annyi mindent mutattál magadból ebben az elmúlt, majdnem egy hónapban. Tudom, hogy képes vagy rá! - felnézek szép szemeibe. Hálás vagyok neki, mert bátorít és hisz bennem. Ha senki másért, akkor miatta meg kell tennem. Akaratlanul is ajkaira téved pillantásom. Feltűnik neki, hiszen engem figyel. Fejét lejjebb hajtja. - Ennyi talán belefér!

Végre ajka az ajkamon. Egyik kezemmel hajába túrok, míg másik kezem a kezébe csúszik. Gyengéden csókol, közben magához húz. Mit akarunk mi a szabályunkkal, ha megszegjük? De ez jól esik. Szeretem, amikor csókolózunk. Eltávolodik és bár mosolyog, de tudom, hogy mérges. Szavai után pedig rájövök, hogy jól gondolom. Ezt még egyszer ne! Határozott kijelentésére csak bólintok, aztán elköszönök és kilépek a teremből. Nem nézek rá vissza, mert félő, hogy nem megyek el.



Gergő

Fiatal koromban azt hittem, hogy minden felhőtlen lesz, minimális akadályokkal. Aztán találkoztam Annával és kapcsolatba kezdtünk. Azt hittem, hogy a feleségem lesz, de kezdett minden egyre rosszabb lenni kettőnk között. Először az anyja kavart be, aztán ő maga vált elviselhetetlenné. Úgy voltam vele, hogy szeretem és elfogadom olyannak, amilyen. De nem ment, feladtam. Azonban a kiutat nem leltem. A nyár utolsó hónapjában váratlanul toppant be az életembe egy fiatal lány. Nem akartam átadni neki azt a bizonyos dodzsemes autót, így egymás mellett ültünk. Később az óriáskerékre invitált. Olyan dolgokat mondott, melyek egy fiataltól szokatlanok. Másnap egy boltban futottam össze vele, ahol a képembe vágta, hogy mit kellene tennem. Hallgattam rá. Kiadós kiabálásban volt részem, de nem érdekelt. Szabadulni akartam, mert úgy éreztem, hogy ha tovább folytatom ezt Annával, annak válás lett volna a vége. Azon nap délutánján ismét az a lány került az utamba. Magam sem tudom, hogy akkor mi vonzott hozzá, de tudni akartam, hogy milyen. Persze, ha rögtön kérdésekkel bombáztam volna, menekülésre szánta volna el magát. És azt nem akartam. Kis idő elteltével rájöttem, hogy majdnem minden napomat rászántam Bogira. Élveztem a társaságát, bár féltem attól, hogy hozzáérek. Egyrészt azért, mert tudtam, az egyik diákom lesz. Másrészt azért, mert nem igazán értettem, hogy hányadán állunk. Tegnapelőtt azonban megcsókoltam és leszartam mindent, amit le lehetett. Miután hazavittem, rá kellett jönnöm valamire. Nem folytathatjuk ezt tovább. Még kiskorúnak számít, a tanítványom és mindenki ellenezné ezt a kapcsolatot. Gondolkodtam, töprengtem, végül felvázoltam a lehetséges döntéseket. Felnőtt vagyok és a kamaszkort is magam mögött tudom már, így nem lehetek felelőtlen és meggondolatlan. De a fenébe is! Bogi lett a szemem fénye és nem akarom elengedni, még ha ezzel önzőnek is gondol majd. Az eszemre, vagy a szívemre hallgatok, más lehetőség nincs. Vagy véget vetek ennek, vagy kockáztatok.

A kockáztatás mellett döntöttünk. Nem lesz könnyű, sőt nagyon nehéz lesz. Bogi okos lány, így hamar megértette, hogy ezt nem viccelhetjük el. Nem lehet a szőnyeg alá söpörni. De sok dolog ellenünk van. Az osztálya képviselője lett, aminek örülök, mert ismerve korábbi eredményeit, megtudja oldani. És én sem bíznám másra. A tanulásban remekel és bár ez ritka, de az igazgató kedveli. Ebben a rossz az, hogy folyamatosan kommunikálnunk kell, hiszen az osztályfőnöke lettem, a matektanár szerep mellett. Nehéz feladatnak fog ez bizonyulni, ugyanis minden mozzanatára úgy reagálnék, mint egy kiéhezett farkas. Meghoztuk a szabályt, mégis úgy megszegtük, mint annak a rendje. Szerencsére senki sem nyitott ránk, azonban többé nem fordulhat elő, hogy lecsapok édes ajkaira. Még akkor sem, ha szomjazom rá. Szeretem a munkám és nem akarnám, ha véget érne. A karrierem kockáztatása nincs a terveim között. De elveszíteni ezt a lányt… Azt sem akarom. Meg kell tanulnom, hogy nem engedek a csábításának, amihez, lássuk be, egyre jobban ért. Hogy pontosan milyen a kapcsolatom vele? Bonyolult, mert az életünk azzá teszi. Mégis, nélküle már nem tudnám elképzelni a mindennapjaimat. Szeretem, ahogy reagál, amikor számára olyan mozdulatot teszek, ami váratlanul éri. Tetszik, amikor kipirult arccal néz rám. És akkor sem tagadnám le, hogy imádom őt csókolni, ha a pokolra száműznének is miatta.



Bogi

Kilépek az épületből, ahol barátnőim várnak. Betti olyat mond, amit ritkán szokott, a teljes nevemet. Hegedűs Boglárka. Amikor így tesz, mérges. Félve lépek a lányokhoz. Azért korhol, mert szó nélkül léptem le. Máskor legyek szíves értesíteni, mert nem értették, hogy mi történt. Nem értem, hiszen tudták, hogy Gergő megkért, hogy menjek hozzá, az utolsó óránk után. Vagy nem hallották volna? Ezt kétlem, hiszen nem csaptak a többiek akkora zajt. Esetleg nem figyeltek oda? Mindegy, úgysem tudom meg már.

- Lenne kedvetek beugrani a boltba? Akarok venni pár dolgot. - Szandra invitálását el kellene fogadnom, de vannak feladataim. A vers és amit Gergő mondott. Mindkettő nehéz és fogalmam sincs, hogyan és miképp álljak neki.
- Nekem most nem jó. - válaszolom. - A vers…
- Á, tényleg! - elhúzza száját. - Hogy a francba írjak szerelmes verset a… senkinek? Miért nem talált ki valami mást? - sóhajt egyet. - Na jó. Betti, te jössz? - az említett megrázza vállát.
- Elmehetek, de sokáig nem szórakozhatok. Félő, hogy anya szobafogságra ítél. - kérdő tekintetem miatt folytatja. - Rájött, hogy mit műveltem a nyaralásunk alatt. Totál kiakadt és legszívesebben úgy felpofozott volna, hogy a fal adja a másikat. - most kellene azt mondanom, amit korábban mindig. Nem jó ötlet az, hogy más férjét nézi ki magának, de… nem érzem úgy, hogy ehhez van jogom, hiszen az osztályfőnökkel kavarok.

Miután megbeszéljük, hogy ki hova is megy, így nekem az jut, hogy én haza. Ki kell találnom, hogy mi legyen a közös dolog, amit az osztállyal meg kell csinálnom. Holnap mindenképp felhozom a témát, hiszen a két hét hamar le fog telni. Semmi esetre sem akarok csalódást okozni Gergőnek.
Amint hazaérek, apa fogad. Most nem a tévé előtt gubbaszt, hanem a konyhában egy csekk felett. A fejét fogja és kétségbeesetten mered maga elé. Odalépek és megnézem a sárga papírt. Szemeim kikerekednek a számok láttán. Több, mint egymillió. Mi a fene?

- Apa… mi ez? - felnéz rám, szemei könnyesek. - Hova tartozunk ennyi pénzzel? Mi történt? - magam sem tudom, hogy milyen érzések kavarognak bennem. Düh, félelem, aggódás? - Hogy fogjuk ezt kifizetni?
- Te sehogy! - hangja rideg és úgy hangzik, mintha semmi közöm nem lenne hozzá! - Menj a szobádba! - megrázom fejem. - Nem mondom még egyszer! - feláll, de úgy, hogy a szék megnyikordul a járólapon. Szemei szikrákat szórnak.
- Miért teszel úgy, mintha én tettem volna valamit? - nem akarok hangosan beszélni, de nem érzem jogosnak, hogy velem beszél így.
- Húzz a szobádba! - ezt már kiabálva osztja meg velem. Megrémülök és úgy teszek, ahogy kéri. Becsapom az ajtót és levágom táskámat a földre. Nem tehetek róla, de könnybe lábadnak szemeim. Még soha nem beszélt így velem.

Amikor anya hazajön, veszekedni kezdenek, én pedig bezárkózom a szobámba és igyekszem terelni a figyelmemet a vitatkozó szüleimről. Először a versen gondolkodom. Hogyan kellene elkezdenem? Talán elég lesz az, ha Gergőre gondolok? Most olyan jó lenne, ha itt lenne mellettem. Megnyugodnék. Elég csak ehhez a jelenléte. Előveszek egy füzetet, majd egy ceruzát és egy radírt is, biztos, ami biztos. Hason fekszem ágyamon és magam elé képzelem őt. Nincs nehéz dolgom. Először is, mit szeretek benne? Mosolyra húzom szám. Mindent. Mindent is! Milyen érzések vannak bennem, amikor vele vagyok? Elsősorban az, hogy melegség járja át testem. A szívem hevesen ver és arra gondolok, miként érintem meg. Ceruzám vége a füzethez ér és elkezdek írni.