Bérletét felmutatva, szállt fel a buszra és rögtön leült az első helyre, amit meglátott. Fekete öltözékével, enyhén kócos hajával és a piercingjeivel eléggé kitűnt a tömegből. Sokan megbámulták, de őt ez kicsit sem érdekelte. Hátitáskáját a lábai közé helyezte és kényelmesen elhelyezkedett az ülésen. Frufruja belelógott a szemébe, de látásában ez kicsit sem akadályozta. Mogyoróbarna szemeivel a tájat fürkészte. Általában zenét hallgat a buszon, de ma nem volt ehhez kedve. Kissé másnaposan ébredt fel, aminek hatása nehezen akart elmúlni. Igyekezett nem ezzel foglalkozni, terelte erről a figyelmét. Nem megszállottja az alkoholnak, csak a gondok hirtelen szakadtak a nyakába és nem tudta, hogyan legyen túl ezeken. Az alkohol tűnt a legjobb választásnak. Mostanra már rájött, hogy hiba volt. Pár megálló után felállt, megragadta táskáját, jelzett. Amint megállt a busz, leszállt, vállára csapta a tárgyat és elindult az iskolába. Egy hely, ahol nem törődnek vele, de ő igen hálás ezért. Nyugodt lehet, legalább a gimiben. A bejárat előtt csak egy pillanatra állt meg. Furcsa borzongás járta át testének minden apró részét. Nem tudta, hogy mi ez, így, amint elmúlt az érzés, tovább ment, egészen a tanteremig, ahol leült a leghátsó padhoz. Tekintetét az iskola udvarára emelte, ahol a focipályára lehetett kilátni. Pár srác játszott egymással, három lány pedig ujjongott a látvány miatt. Csende csak megrázta fejét. Amióta az eszét tudja, nem vonzotta az ellenkező nem. Nem esett hasra a gimi legmenőbb fiúja miatt és a kockahasak sem jelentettek neki semmit. Amikor először rájött erre, azt gondolta, hogy beteg és kezeltetni szerette volna magát. De a mamája megnyugtatta, hogy nincs vele semmi baj. Azóta pedig megakad egy-két lányon a tekintete, de ennél több nem történt. Gondolataiból a csengő hívta vissza a valóságba. Aztán a tanár, aki gyorsan elhadarta, hogy új lány jött az osztályba. Csende szemei a belépő újoncra vetődtek. Alacsonyabb volt nála. Haja színe olyan, akár a nap. Hossza a háta közepéig ért és enyhe hullámokban ölelte körbe bájos arcát. Szemei olyan kékek voltak, mint a tenger. A tanári asztal mellett állt meg, ahol bemutatkozott.

- Fehér Ivola vagyok! - a név hallatán nem Csende volt az egyetlen, aki meglepődött. Ebben a lányban nem csak a szépsége volt különleges, a neve is. Mikor tekintetük találkozott, a két lány ugyanazt kezdte érezni. Csende másodjára, hiszen a bejáratnál már átélhette ezt. Egy borzongás, mely kellemes melegséggel jár. Minden porcikájában benne van. De a heves szívdobogásra nem emlékezett. Ahogy Ivola figyelte őt, benne is ilyen érzések cikáztak. Ő sem tudta, hogy pontosan mi ez, de láthatatlan szálak fűzték a fekete hajú lányhoz.
- Jól van, Fehér Ivola, kérem üljön le egy szabad padhoz! - a tanár zord hangja szakította meg ezt a különleges pillanatot. Ivola bólintott, és a leghátsó sorhoz sétált, majd leült Csende mellé.
- Szia! - suttogott, mert nem akarta, hogy a tanár rájuk figyeljen. - Nem baj, hogy ide ültem? - Csende csak megrázta fejét. Ez a szép lány, aki miatt eddig ismeretlen érzéseket élhetett át, a padtársa lett. - Téged hogy hívnak?
- Veres Csende. - suttogott vissza. Ivola rámosolygott, aztán a tanárra figyelt.