Bogi

Tudom, hogy ez nem randi, ahogy azt is, hogy gyerekként gondol rám. Tisztában vagyok azzal, hogy ő felnőtt, mégis… úgy öltöztem fel, mintha randink lenne. A szemüveges esetnél zavarba hozott és ezt ő is tudja. Szakított azzal a nővel, én pedig Robival. Bárki, aki tudna erről azt gondolhatná, hogy szándékosan alakultak így a dolgok. De én tudom, hogy ez nem igaz. Lényegében ez a harmadik nap, amikor vele leszek. Mindez az óriáskeréknek köszönhető. Persze nem állítom azt, hogy mostantól kezdve folyton együtt lógunk majd, mint a barátok. Neki van jobb dolga is és, nos, lényegében nekem is. Nem gondolkodtam erről az egészről, mert nem akarok olyan dolgokon merengeni, amik nincsenek. A lépcsőház előtt várok, egy egész szép ruhában. Amikor a tükörben néztem magam, túlzásnak véltem ezt az öltözéket. De mostanra már megbarátkoztam vele. Egy térdig érő bézs színű ruha, virág mintával. Enyhén fodros szoknya véggel és V kivágású résszel a nyakánál. Egy olyan szandált választottam hozzá, ami szintén bézs színben tündököl és egy vállra akasztható fehér táskát vettem még magamhoz.  A hajamat féloldalasan választottam el. Ahogy most várakozom, eszembe jut, hogy még nem is kértük el egymás számát. Furcsa lenne, ha szeretném tudni? Elkérjem vajon, vagy hagyjam? Azt hiszem, jelenleg jegelem ezt. Nem tudom, hogy mennyi lehet a pontos idő, de azt tudom, hogy hamarabb jöttem le. Izgulok, pedig eddig nem éreztem ezt. Hirtelen veszek észre egy szürke suzukit, ami megáll előttem. Leengedi az ablakot és rám mosolyog. Fura érzés kerít hatalmába, ami miatt feszülten érzem magam. Megkér, hogy szálljak be. Megkerülöm a kocsit, kinyitom az ajtót, beszállok, bezárom. Bekötöm az övet és rápillantok.

- Azt hittem, ez nem randi. - jegyzi meg. Nem tudom, hogy mit kellene válaszolnom, így nem mondok semmit. - Mármint… - végignéz rajtam, ami miatt a szívem jelzi, hogy igenis dobog bennem. - Csinos vagy! - hátamat neki döntöm az ülésnek. Lehet, hogy egy farmer nadrág és sima póló jobb lett volna. Még szerencse, hogy nem kentem ki magam. Az már túlzás lenne.
- Köszönöm! - bököm ki végül. Tekintetét az útra veti és elindulunk. Nem figyelek rá, helyette mérgelődöm azon, hogy miért így öltöztem fel. Bár, szerintem el kellene engednem ezt. Nem rohanhatok haza, hogy mást vegyek fel. Inkább a város azon részét nézem, ami mellett elsuhanunk. Csupa zöld lámpákat kapunk, így nem kell megállnia sehol, csak ott, ahol ki kell szálljunk. Amint megállunk, kikötöm magam és kiszállok. Ő is ugyanúgy tesz. Lezárja az autót és megvárja, míg mellé lépek.
- Minden rendben? - kérdőn nézek rá. - Máskor csacsogsz, most meg néma vagy. - észrevette, bár nem volt nehéz.
- Persze, csak… - végignézek magamon. - Biztos jó ez a ruha? - ő is végigmér, aztán csak bólint. - Tudom, félreérthető, de nem tudtam, hogy mit vegyek fel. Ezt az egyik barátnőm adta. - ismét bólintást kapok. - Randikra…
- Ó… azt hittem, ez nem az.
- Nem is! - elnevetem magam, aztán mellé lépek és elindulunk végre. Feleslegesen izgultam, hiszen nem hatja meg őt. Szerencsére csak a gondolataim pörögtek túl.

Egymás mellett sétálunk, némi távolságot megtartva közöttünk. A pláza bejárata felé tartunk. Átlépkedünk egy zebrán, majd megvárjuk, míg elmegy egy busz is, hiszen a buszállomás pont a pláza mögött helyezkedik el. Elég sok megálló van itt, így többször is meg kell néznünk, hogy nehogy elüssön valami. A bejáratnál előre enged, aztán a mozgólépcsőhöz megyünk. A hátam mögött száll fel. A hátamat mutatom neki, de szívesen néznék le rá azzal, hogy én most magasabb vagyok. De nem teszem. A lépcső tetején gyorsan lelépek és megvárom. Együtt megyünk be a nagy épületbe. Jobb oldalon egy terasz helyezkedik el, de nem oda megyünk. Balra fordulunk, aztán jobbra, egy pékség után. Régen jártam itt, hiszen a lányok nem nagyon értek rá, Robi pedig mindig kitalált valamit. De most itt vagyok, és nem egyedül.

- Hova menjünk először? - kérdezi Gergő. Felé fordulok és elgondolkodom.
- Hm… - pont a játékbolt előtt állunk. Furcsa gondolatom támad, de inkább elhessegetem. Jobbra pillantva, észreveszem a könyvesboltot. Ez az úticélunk. - Könyvesbolt? Elvégre, akartál valamit, nem? - bólint. Elindulunk arra és elköszönök egy plüssmacitól, ami annyira megtetszett. Olyan aranyos.

A könyvesboltban a jellegzetes szag fogad. Nem vagyok az olvasás híve, de azt tudom, hogy akik imádnak olvasni, azoknak ez nem szag, hanem illat. Gergő elindul a nyelvi könyvek felé. Én a romantikus regényeket nézegetem. Észreveszem azt, ami már nekem is megvan, de ennek a széle szép és festett is. Visszateszem, aztán egy rózsaszínben virító könyvet kapok kezeimbe. Vastag és egy pár van rajta, háttal egymásnak. Elolvasom, hogy miről szól. Tanár és diák kapcsolat… remek… Nem, ezt nem veszem jelnek. Nem is biztos, hogy a mi sulinkban fog tanítani. Gergőre pillantok és megdobban a szívem. Pont ekkor fordul meg, tekintetünk pedig találkozik. Basszus… Inkább visszateszem a könyvet és arrébb sétálok. Nyugtalan vagyok. Valamiért érdekel az a könyv. Hajt a kíváncsiság, hogy mit rejt magában. Hoztam magammal pénzt, szóval megtudom venni. De… nem emiatt vagyok furcsa. Kiengedek egy sóhajt és visszalépkedek a feltűnő és csalogató könyvhöz. Kezembe veszem és a pénztárhoz megyek. Kifizetem, aztán kisétálok és leülök a padra. Elolvasom újra, hogy miről fog szólni. Nem fog befolyásolni egy ilyen dolog. Ennyire nem vagyok naiv. Beraknám a táskámba, de nem elég nagy, így a kezemben fogom fogdosni. Nem baj, nem okoz gondot. A gondolataimmal van a baj. A padon ülve benézek a boltba. Látom, hogy körbenéz. Gondolom engem keres. Hátradőlök és őt figyelem. Odamegy az egyik dolgozóhoz, kérdez tőle valamit, aztán a nő rám mutat, Gergő szemei ezután találnak meg. Intek neki. Pár perc múlva leül mellém, lábaink összeérnek. Rövidnadrág van rajta, így a bőröm megérzi az övét. Nem húzza el és én sem.

- Milyen szép könyv! - bólintok. - Elrakjam?
- Persze, ha nem gond. - megrázza fejét. Átnyújtom neki. - Érdekes története van. - érdeklődően pillant rám. - Tanár és diák közötti szerelem. Vagyis a leírásból az jön le nekem. - meglepődik, miközben elrakja a könyvet a táskájába. Eddig fel sem tűnt, hogy hátitáska van rajta. Fekete és zöld. Nem tudom, hogy miért vallottam be, hogy mi is van abban a rózsaszín tárgyban. Nincsenek hátsó szándékaim. Komolyan. Inkább terelem a témát. - Te mit vettél?
- Egy nyelvkönyvet. - felém mutatja. Angol-magyar szótár. - Csak hogy felfrissítsem a tudásom. - igyekszem olyan fejet vágni, amivel azt mutatom, hogy értem. - És most, mi a terv?
- Mit szólnál, ha megnéznénk, mi van a pékségnél? - mutatok balra a kezemmel. - Nem ettem reggel semmit. - jelzésképp a gyomrom morogni kezd. Bízom benne, hogy nem hallja. De mivel nem reagál, így gondolom nem. Feláll és a kezét nyújtja felém. Elfogadom és úgy egyenesedem fel, aztán elenged.
- Benne vagyok, de előbb bemennék oda! - a játékboltra mutat. - Esetleg megvársz itt? - csak bólintok, ő pedig előre siet. Mikor már nem látom, lassú léptekkel indulok el arra. Nem leskelődöm, talán valakinek vennie kell valamit. Biztos van olyan rokona, aki gyerek és eszébe jutott, hogy szülinapja lesz, akinek játék kell. A bejárat előtt állok meg. Rengeteg játék van itt, pedig nem is nagy az üzlet. Szememmel keresem azt a macit, de nem találom. Egy pillanatra eszembe jut valami, de megrázom fejem. Balra fordulok, de majdnem az arcomnak ütődik egy maci, ami miatt megtorpanok.
- Áh… - csúszik ki számon és egy plüssel szemezek, meglepett arccal. Kicsit felnézek és Gergőt látom, aki egy nagy mosollyal néz le rám. - Hát ez?
- A tiéd! - hirtelen nem is tudom, hogy mit reagáljak. A macira nézek. Pont ezt néztem ki. - Nos, láttam, hogy figyeled, szóval…
- Kö-köszönöm! - kezembe veszem és átölelem. Nem számít, ha gyerekesnek gondol. Tényleg örülök neki. Olyan puha. Aranyos és az ő színe is bézs, mint a ruhámé. Van egy piros masni a nyakában, a tappancsai pedig egy szívet formáznak, három pöttyel fölötte. Karjaim között tartom az ajándékomat és újra megköszönöm.
- Szívesen vettem, szóval nem kell hálálkodnod. - szemeibe nézek, de nem sokáig. Nem akarok semmit félreérteni. - Eszünk valamit? Meghívlak! - hátat fordít nekem és elindul, mintha nem akarna ellenkezést hallani. Mondanék valamit, de inkább beérem és sétálok vele.
- Tudod, tetszik ez a maci. - kicsit játszom a kezeivel, aztán bal kezemmel fogom csak, miközben a sorban állunk. - De nem kell költened rám. Hiszen alig ismerjük egymást. - nem néz rám, inkább a sütiket figyeli. Van édes, de van sós is.
- Tudom, hogy jó kezekben lesz! - ez igaz. - Mit ennél? - megnézem, hogy mik vannak. Egy pizzás csigára esik a választásom, valamint egy kávés italra. Emiatt kérdőn néz rám, de biztosítom róla, hogy nem most iszom ilyet először. Kikéri, amit szeretnék, aztán a saját választását is elmondja. Megkapja, fizet értük és leülünk egy asztalhoz. Mindent lepakol, egy szalvétát tol felém. Én lerakom a macimat és a pizzás csigának nekilátok. Kinyitom a kávémat is és belekortyolok. Utoljára év végén ittam ilyet, hiányzott már az íze. Keserű, de mégis jó.

Evés közben nem figyelek rá és ő sem mond semmit. Nem is tudom, hogy mire gondoljak. Egy idegen férfi, akit csak három napja ismerek, vett nekem valami drága dolgot. Ki gondolta volna, hogy a dodzsem után itt fogunk tartani. Nem bánom, de félek, ha többet gondolok ebbe, mint kellene. Az is lehet, hogy megsajnált és most azért lóg velem, hogy ne unatkozzak. Vagy azért, hogy ő ne érezze rosszul magát, hiszen ő is szakított valakivel. Tegnap. De jól érzem magam vele és remélem, hogy ő is így gondolja. Az utolsó falatot teszem a számba és megiszom a maradék italomat. Ő összegyűjti a szemetet és kidobja. Ehhez viszont nem kell felállnia, hiszen pont mellette van egy szemetes. Kezeit összekulcsolja az asztalon. A macit elém teszem, így takarja arcom egy részét, csak a szemem láthatja. Bújkálok. Az asztal alatt megérzem a lábát, ahogy az enyémhez ér. Ránézek, ő pedig rám. Nem szól semmit, ahogy én sem. A szívem a fülemben dobog. Legszívesebben… nos, olyan dolgot tennék, amit nem kellene. Inkább másfelé figyelek. Egy párt látok meg a teraszon. Hevesen csókolóznak. Meglep, hogy ennyire bátrak. A fiú szemei rám vetődnek és meglepetten figyelnek, majd elereszti a lányt. Úgy néz rám, mintha jéghideg vízzel öntötte volna le valaki. Mivel tudom, hogy ki ő, megértem a reakcióját. Robi… Nem tudom, hogy szégyen-e, vagy sem, de fel sem ismertem abból a pózból. A csaj rám néz, szemeivel meg tudna ölni. Csak megrántom a vállam. Nem érdekel.

- Ismered? - jön a kérdés Gergőtől. Csak bólintok. - Ahogy elnézem, nagyon bánja azt a csókot. - nem nézek az exemre. Felőlem azt tesz, amit akar. Viszont furcsa, hogy ilyen hamar talált valaki mást. Vagy az is lehet, hogy az a más már régóta megvolt neki. A velem szemben ülő férfira pillantok. Most ő nézi a gerlepárt odakint. Nem bánthatom Robit, hiszen én is mással vagyok. Bár én nem smárolok Gergővel. És nem is fogok. Nem vetem magam rá senkire.
- Én azt bánom, hogy rászántam két évet. - Gergő meglepődve néz rám. - Aznap vele kellett volna randiznom. - bal kezére támasztja állát és engem figyel. - Úgy terveztem, hogy szerelmet vallok neki. Tudom… - forgatom meg szemeim. - Két év után ki vall szerelmet? De… hogy is mondjam… eleinte olyan jó volt vele. Tényleg foglalkozott azzal, mit szeretek. Oda vitt el, ahova szerettem volna. Viszont, ez az egész csak pár hónapig tartott. Aztán, mintha beletörődött volna, hogy mellette vagyok. Egyre kevesebb alkalommal figyelt rám, aztán azon kaptam magam, hogy nem érdekel.
- Mégis szerelmet akartál vallani neki. - ez jogos! Leteszi kezét és óvatosan fogja meg az enyémet. Elhúzhatnám, de nem akarom. - Szerintem ne hibáztasd magad. - kissé érdes az érintése. Talán kennie kellene krémmel.
- Szárazak az ujjaid. - rájuk néz, így elenged. - Adjak krémet? - megrázza fejét.
- Néha eszembe jut, hogy foglalkozzak velük. - a táskámban kezdek kutatni, aztán kiveszem a kis dobozt. Letekerem a tetejét, valamennyit az ujjamra veszek.
- Mutasd a tenyered! - nem ellenkezik. Ujjamat végighúzom rajta. - Dörzsöld össze. - úgy tesz, ahogy mondom. Visszatekerem a krémes dobozka tetejét és felé tolom. - Neked adom, úgyis van még otthon. - ő vissza tolja irányomba.
- Nem veszem el tőled. - nem akarom azt a játékot játszani, hogy össze-vissza tologatjuk, így bele helyezem tenyerébe.
- Én adom neked! - sóhajt egyet, aztán beteszi a táskájába, ami eddig a lába mellett pihent. Helyes!

Nem sokáig ücsörgünk a plázában. Gergőnek eszébe jutott, hogy van egy könyvtár a plázával szemben. Persze, ehhez sétálni kell. Nem bánom, bár meleg van és az épületek belsejében van csak hűvösség, de jó így. Útközben próbálom faggatni. Szeretnék többet tudni róla. Bár, én se sokat árulok el magamból. Annyit elmond, hogy hogyan találkozott a majdnem leendő feleségével. 18 éves volt, amikor először futottak össze. Egy bulin történt. Már aznap csókolóztak. Aztán kerülgették egymást, végül egy párt alkottak. 21 évesen gondolt először az esküvőre. Anna bele is ment volna, de a nő anyja makacs természetű, így sokszor uszította őket. Persze közben kiderült, hogy Anna természete is hasonló. Két éve megy köztük ez a különös kapcsolat. Vagyis már nem, hiszen szakítottak. Elvileg a nő nem sírt, vagy csak jól leplezte. Gergő azt mondja, hogy egy hatalmas teher került le a válláról. Talán van közöm hozzá. Hogy örüljek ennek, vagy sem, azt nem tudom. Megérkezünk a könyvtárhoz. Nem most jár itt először, így előre köszön neki az, aki itt dolgozik. Nem sokan vannak itt. Én is először lépek be erre a helyre. Nagyobb, mint a bolt, más a szag is és sokkal több könyv van itt. Elindul valamerre és én követem. A regényeknél megáll és keres valamit. Én is megnézem a címeket. Bal kezemben a macim van. Elrakta volna a táskájába, de nem akarom, hogy ott szorongjon bent. Így jobb. Valamilyen könyvet a kezébe vesz és belelapoz. Úgy teszek, mintha én is olvasgatnék, de fél szemmel őt figyelem, a fejem csak kissé fordul irányába. Eddig nem is foglalkoztam azzal, hogy milyen magas. Fel kell rá néznem. Arca vidám, nem olyan, mint az előző két napon. Különösnek találom, hogy nem borotválkozik, mégis figyel arra, hogy igényesen nézzen ki. Karjaira tévednek szemeim. Nem akarom, mégis arra gondolok, hogy milyen lehet, ha átölel. Némán szívom be a levegőt és inkább a könyvre koncentrálok. Én nem Betti vagyok. Őt ismerve, már Gergő szájában csapkodna a nyelvével. Erre a gondolatra megborzongok. Nem akarom ezt elképzelni. Betti nem nyúlhat hozzá! Sőt, valamiért úgy érzem, hogy rosszul esne, ha valaki más lenne itt helyettem. Vagyis… most így érzek. Visszateszem a könyvet és megkerülöm a nagy szekrényt, ahol rengeteg olvasnivaló van a polcokon. Sok régi, de akad néhány új is. Nem veszek el egyet sem, csak a címeket nézem meg. Észreveszem, hogy mozgolódik a másik oldalon. Nem nagyon tudom kivenni a mozdulatait, de talán levesz egy új könyvet. Végig sétálok és a másik oldalon bukkanok fel. Mellé lépek és azt nézem, hogy mit olvas. Valami romantikus cucc lehet, hiszen az ölelkezésről szól. Megköszörüli torkát, én csak mosolygok. Visszateszi és rám néz, de nem fordul felém.

- Milyen érdekes leírás ez az egyszerű ölelkezésről. - mosoly jelenik meg ajkain. - Hogyan lehet ennyit írni valamiről? - érdeklődöm komolyan. - Nem vagyok író, így nem tudom.
- Nos, úgy vélem, az érzelmek kifejezése a legfontosabb. - nem rám néz, hanem a könyveknek szenteli figyelmét. Irigylem őket. - Én sem vagyok író, de valamiért úgy érzem, hogy képes lennék rá. - miközben beszél, ajkait nézem és most örülök, hogy nem engem mustrál.
- Akkor mondj valamit. - ösztönzöm és örülök, hogy végre a szemeibe nézhetek. Nevetve rázza meg fejét. A polcra néz, aztán rám és újból a polcra.
- Mégis mit mondjak? - ajkamba harapok, aztán beszédre nyílik szám, végül becsukom. - Nem egyszerű, ugye? - bólintok. - Egyébként, ha unatkozol…
- Nem, elvagyok. Jó ez a csend, ami itt van. - válaszolom rögtön. - Lehet itt olvasni is? - kérdezem, közelebb lépve hozzá. - Mármint úgy, hogy leülök és elolvasok valamit.
- Persze. - válaszol őszinte lelkesedéssel. - Amit csak szeretnél. Nem fognak szólni érte.

Keresek egy olyan könyvet, melyben van némi szerelem. Találok is valamit. Egy olyan hely után kutatok, ahol le tudok ülni. Egy négy székkel rendelkező asztalnál foglalok helyet. Kinyitom és elkezdem olvasni. Az első néhány sor annyira nem vonz, de pár oldal után úgy érzem, hogy nem rossz. A nő túl beképzeltnek tűnik, a férfi pedig sóvárgó. Érdekes kapcsolatnak tűnik. Olvasás közben néha megkeresem szemeimmel Gergőt. Van, amikor háttal áll, vagy velem szemben. Van, amikor rám néz ő is. Ilyenkor a szívem nem normális tempóban ver, de próbálom megnyugtatni. A könyv negyedénél tartok, amikor megáll az asztal mellett, pár könyvvel a kezében. Azokat ki akarja kölcsönözni és még ebben a pár hétben elolvasná. Visszateszem, amit elvettem, aztán a kijárat közelében várok, amíg ő rendezi a dolgokat. Azt hiszem, érdekes nap volt ez is, bár a vége még messze van. Nem vágyom arra, hogy hazamenjek és otthon legyek a szüleimmel. Gergő mellett sokkal jobban érzem magam.

- Mehetünk? - előttem áll meg. Én csak bólintok és kinyitja az ajtót, előre enged, aztán kilép ő is. - Nem vagyok könyvmoly, de ez a világ tényleg képes beszippantani. Órákig képes lennék itt lenni.
- Elhiszem. - lassan lépkedünk egymás mellett. A forróságot néha egy kis lágy szellő szünteti meg, ami igazán jólesik. - Egy kis strandolás most jól esne.
- Megégni a napon, vagy egész nap ázni? - tekintete az utcát figyeli, akárcsak az enyém.
- Mindkettő. - vágom rá gyorsan, de elgondolkozom. - Vagyis, ázni a pároddal, miközben csókolóztok és megégni a napon, egy hideg és finom mojitoval. Lenyűgöző program! - elneveti magát. - Egyébként… - egy pillanatra felém fordítja fejét. - Mi volt neked a mai napon a legjobb?
- Nos, igazából nincs olyan pillanat. Rég volt már olyan napom, amikor nem kellett idegeskednem. - belegondolva, hogy miket láttam és hallottam korábban, érthető. - Neked?
- Nekem… - megállok, akárcsak ő és felém fordul. Pár lépés köztünk a távolság. - Nekem az volt a legjobb, amikor ezt a macit kaptam. Az is, amikor feltűnt neked, hogy szeretném. - kicsit közelebb lép. - Az is tetszett, amikor a lábunk összeért az asztal alatt. - még közelebb lép. - Ahogy az is, hogy elmondhattam, ami nyomta a szívem. - bár még sok mindent nem árultam el. - Az is tetszik, hogy kicsit mutatsz a világodból. - még közelebb lép. Bal kezét felemeli, hogy megérintse arcom. Félve nézek szemeibe. Szeretném, ha megcsókolna, tényleg, de úgy érzem, az nem most fog megtörténni. Ajkai megérintik homlokomat és most beérem ezzel. Nekem ez is elég. Legalábbis egyelőre.