Bogi

Szívesen hátra tekintenék, hogy megnézzem, ott-e van még, de inkább nem élek ezzel a lehetőséggel. Kétségkívül jó estét csináltam magunknak. Viszont ott van neki az a nő, aki talán a felesége. Lehet, hogy veszekedni fognak és ha úgy vesszük, az én hibám. De nem felejthetem el Robit sem. Ennyi hívás és üzenet után, biztosan vége van mindennek, ami valaha köztünk volt. Magának köszönheti! Jobban kellett volna becsülnie. Sokkal jobban! Úgy néz ki, a következő sulis évemet szingliként kezdem meg.
A lépcsőházhoz érek. Azt hittem, hogy Robi itt lesz, hogy kérdőre vonjon. De ő nem olyan. Inkább meghátrál, mintsem az ember lányának szeme elé járuljon. Gondolatban megrázom vállam. Táskámból előveszem a kulcsot és a bejárati ajtóhoz lépek, beillesztem a zárba és elfordítom. Kinyitom és sietve megyek fel a másodikra. Örülök, hogy nem lakunk magasabban. Nem a lépcsőzéssel van gondom. Csak néha nincs kedvem olyan dolgokhoz, amikhez máskor igen. Az ajtónk előtt megállva kiválasztom a megfelelő kulcsot és beillesztem a zárba, de az hamarabb nyílik ki. Kihúzom gyorsan és ki is esik a kezemből. Kitárul az ajtó és Robi áll velem szemben. Hát, nem kicsit lepődöm meg ezen.

- Mi a fenét keresel itt? - Kérdezem és legszívesebben kihúznám a folyosóra, de nem akarok zajongani. - Nem arról volt szó, hogy fáj a fejed? - Arrébb áll, én pedig bemegyek. Meglátom a szüleimet a nappaliban, ahol épp a tévét nézik. - Mit keres ez itt?
- Beengedtük, mivel a barátod. Ennyit megérdemel. - Apa válasza röhejes. Nem érdemel semmit, főleg nem engem!
- Csak közlöm, hogy mától kezdve nincs közöm hozzá! - Anya csak legyint, apa pedig felém sem néz. Hát remek! Robi felé fordulok, aki időközben a hátam mögé settenkedett. - Szakítani akarok!
- Most ez komoly? - Félmosolyra húzza száját. Egyik kezét megragadva, behúzom a szobámba és becsapom az ajtót. - Láttad, hányszor hívtalak? Azt a sok üzenetet nem is említve.
- Ma randink lett volna, te… uhh… - Rohadtul mérges vagyok rá! Egy öntelt hólyag! - Nem érdekel, hogy hányszor hívtál! Cserben hagytál! Vagy ez nem számít? - Leülök az ágyamra, ő pedig mellém. Átkarol, de inkább felállok. Ne érjen hozzám! - Komolyan mondtam! Szakítani akarok! - Eddig a hátamat mutattam neki, de megfordulok. - Szeretném, ha vége lenne! Ahogy azt is, hogy ne keress többé!
- Bogi… most csak szívatsz? Bébi… - Felemelem bal kezem. Nincs kedvem ehhez. - Hát jó. De később ne sírd magad vissza hozzám! - Kinyitja az ajtót, majd miután kilép, be is csukja. Barom!

Sóhajtva fekszem el ágyamon. Lesheti, hogy mikor fogok bőgni miatta! Nem ér annyit. Ezek után végre nem kell úgy alakítanom az életem, ahogy ő azt kívánja. Nem kell folyton aggódnom, hogy mikor mit tegyek, ami neki is megfelelő. Azt hiszem, szabad lettem? Normális, ha nem sírok? Végül is, érdekes kapcsolat volt a miénk. Szerettük mi egymást egyáltalán? Nem hiszem. Őt meg sem hatotta, semmi reakciója nem volt. Én pedig nem érzek késztetést arra, hogy fagyit egyek és romantikus filmeket nézzek, miközben bőgök és sajnáltatom magam. Épp ellenkezőleg! Mintha egy tehert vettek volna le a vállamról. Meg kellene fürödnöm és nézhetnék filmet. Semmiképpen sem valami nyálasat!
Minden ruhadarabot lekapok magamról és az ágyra dobom. Majd később berakom a szennyes ruhák közé. Egy törölközőt veszek elő a szekrényemből, amit magam köré tekerek és elindulok a fürdőbe. Becsukom az ajtót, és úgy döntök, hogy tele engedem a kádat. Ennyit megérdemlek.


Frissen és illatosan huppanok be az ágyamba, immáron a pizsamámban. Egy cuki cicás nadrág és fehér póló. Nincs kedvem vacsorázni, ráadásul a szüleim el vannak nélkülem is. Kedvelték Robit, bár nem tudom, hogy miért. Talán most haragszanak rám, amiért dobtam. Tök mindegy! Nekem így sokkal jobb lesz. Nem vagyok még álmos. A szekrényemen lévő telefonra nézek. Vajon szóljak a csajoknak, hogy Robi és köztem vége mindennek? Kezembe veszem, a hasamra fekszem és pötyögni kezdek. Ami Gergőt illeti, nem írok róla semmit. Legyen az én kis titkom. Elküldöm az üzenetet és pár perc sem telik el, de kapom is a választ. “Na ne már!” Aztán jön a hívás. Felveszem, de nem rakom a fülemhez, inkább kihangosítom.

- Csajszi! Ez most komoly? - Valamiért a barátnőim sosem néztek jó szemmel Robira. De ha visszagondolok a múltra, akkor megértem. Az érzéseimről nem is beszélve. - Hidd el nekem, sokkal jobb lesz így! Robi egy segg! Azt sem értem, hogy tudtál vele lenni két évig?!
- Most már mindegy. Túl vagyok rajta. - A hátamra fordulok, kezeimet a hasamra teszem. - Mit fogtok csinálni még a nyáron?
- Összehozhatnánk egy bulit, amin megünnepeljük, hogy végre szingli vagy! - Elnevetem magam. Szandra mindig is kereste az okokat arra, hogy szórakozhasson. Szereti, ha hangos a zene és az alkohollal is jó kapcsolatot ápol. Persze nem kell aggódnom amiatt, hogy később problémái lesznek vele.
- Hova mennél és mikor? És persze, kivel? - Kérdezem. Remélem, pasikat nem akar bevonni. Nem akarok kapcsolatot.
- Betti, te, Meli és én. Mi négyen jól elleszünk. Nem kellenek pasik. - A fejembe lát. - De mielőtt arra gondolnál, hogy egy zajos helyre megyünk, eljöhetnétek hozzám. - Ezen meglepődöm. Nem mindig invitál magához. Nagy házban élnek, lenne ott hely.
- Komolyan? - kérdezem és vissza fordulok a hasamra. - Ott is alhatunk?
- Persze! Örülnék neki! - Valamivel zörög, aztán leesik a padlóra, egy hangos csattanás kíséretében. - Basszus! Majd megbeszéljük, de most takaríthatok magam után. Müzlit akartam vacsizni, erre nem a földön köt ki minden? - Újabb zörgés, majd meghallom Szandra anyját is. - Na jó, mára lépek, jó éjt és majd írok!

Nem tudtam elköszönni, mert lenyomta. De talán jól fog jönni egy kis kikapcsolódás. Kicsit sem baj, hogy nem egy bulizós helyre megyünk. Szeretek zenét hallgatni, de nem minden alkalommal olyan hangosan, hogy csak ordítozva lehet a másikkal beszélni. Elhelyezkedem rendesen az ágyamban, a telefont visszateszem a helyére. A villanyt nem kellett felkapcsolnom, így nem kell a lekapcsolásával bajlódni.

Nem nagyon szeretek vásárolni, de most pár dologért le kellett jönnöm. Apa dolgozni ment. Hiába nyár van, a munkahelyeken nem igazán van így. Anya pedig avonos dolgokkal foglalkozik másokkal. Így lényegében egyedül vagyok a tescoban, amit nem nagyon kedvelek. A fontos dolgok megvannak már, így inkább csak bámészkodom a magazinoknál. Sminkelési tanácsokról olvasgatok. Annyira nem szeretem magam kikenni, de olvasni jó ezeket. Visszarakom az újságot és a kocsival a könyvekhez megyek. Egyet a kezembe veszek és megnézem a hátoldalát, csak hogy tudjam, miről is szól. Annyira nem győz meg, így visszateszem. Nyúlnék egy másikért, de ismerős hangot hallok a hátam mögül. Odafordulok.

- Megmondtam, hogy nem! - Az a nő az, aki Gergő párja. - Az anyám utál olvasni, de ezt tudnod kellene! - Meglátom őt is. Magába van roskadva. Nem értem. Miért vannak együtt, ha így állnak egymáshoz? - Nem könyvet, vagy újságot veszünk!
- Jó! - Tekintetünk találkozik. Intek neki, de ő inkább hátat fordít. Bunkó! - Kár, hogy anyád a kis dolgoknak nem tud örülni.
- Képzeld el, igenis tud! - Nem akarok hallgatózni, de valamiért kíváncsi vagyok. Még mindig rossz hangulat van köztük. - De mivel nem kedvelitek egymást, ezért gondolod így. Istenem! Mit meg nem adnék, ha legalább ne úgy néznétek egymásra, mint a gyilkosok az áldozatukra. - Ajkamba harapok, mert nem akarok nevetni. Tudom, ez köcsög dolog tőlem, hiszen komoly dologról van szó. Hirtelen fordul felém és a könyvekhez sétál. - Hova mész? - A nő is észrevesz. Ajjaj… Már tegnap is úgy nézett rám, hogy menekülőre kellett volna fognom. Nekem ehhez semmi közöm.
- Csak a könyveket nézem meg! - A kezébe kap egyet, ami történelmi írást rejt magában. A nő morog valamit orra alatt és néha rosszallóan néz rám. Késő lenne már ahhoz, hogy elbújjak? A mormogónak hátat fordítok, így Gergő mellettem áll. Nem akarok belekeveredni ebbe. Vagy már mindegy, mert késő? - Ne haragudj! Belekevertelek.
- Hát… - Én is elveszek egy könyvet. Lényegében ugyanazt, amit korábban is. Csak úgy teszek, mintha olvasnék. - Szerintem ebben mindketten benne vagyunk. Én tegnap, ma te. - Nem nézek rá. - Úgy érzem, mintha késeket dobálna felém.
- Tényleg sajnálom! - Nem kellene, de rápillantok. Szomorú tekintete miatt én is az leszek. - Utálom, ha folyton más emberek közelében csinálja ezt. Szándékosan lejárat és magát állítja be tökéletesnek.
- Miért nem szakítasz vele? - Sóhajt egyet. A könyvet visszateszi és rám néz. - Ez nem olyan egyszerű.
- Én szakítottam a barátommal. - Meglepődik, aztán megrázza fejét egy keserű mosoly kíséretében.
- Ti fiatalok másképp gondolkodtok. - Ezt hogy érti? - Egyik nap szakítotok, míg másnap újra együtt vagytok. A felnőtteknél ez nem így megy.
- Nos, lehet, hogy sokan így oldják meg. De én nem kínzom magam egy olyan ember mellett, aki nagyban tojik rám. - Dühösnek érzem magam. - Képzeld, Robit még csak meg sem hatotta, hogy szakítottam vele. Olyan arcot vágott, mintha valaminek a receptjét mondtam volna el, amit nem ismert eddig.
- Sajnálom! - Megvonom vállam. - Mindig elfelejtem, hogy más embereknek is vannak gondjaik. - A kezemben lévő könyvet a kocsiba teszem. Majd elolvasom valamikor. - Csak… a gyerekek olyan komolytalanok. - Ugye ezzel most nem sértegetni akar?
- Lehet, hogy én gyerek vagyok, de nem egy bolond, aki csak kesereg a párkapcsolatában! - Közelebb lépek hozzá és lassan szikrákat szórnak szemeim. - Lehet, hogy gyerek vagyok a szemedben, de veled ellentétben én mertem lépni! - Eltávolodom. Legszívesebben megütném, de nem a boltban fogok ilyesmit tenni. Meglepett arcot vág, aztán hangosan felsóhajt és a plafonnak emeli tekintetét, majd megállapodik rajtam.
- A tanácsadómnak kellene lenned! - Felvonom szemöldököm.
- Na persze! Nem is hallgatnál rám soha. - Elnevetném magam, de dühös vagyok. - Viszont, ha megengedsz egy tanácsot… - Szemeimmel a nőt keresem, de nem találom, így Gergő szemeibe nézek. - Szakítasz ezzel a nővel és egy olyan mellett állapodsz meg, aki nem csak magára figyel. - Megfogom a kocsit és köszönés nélkül hagyom ott.


Felhúzom a cipőmet. Nem terveztem, de kedvem van lemenni az utcára. Csak úgy, sétálni. Szandra elhalasztotta a bulit, amit nagyon sajnálok. Családi gondokra hivatkozva. Nem kérdeztem, hogy pontosan miről van szó. Ha szeretné, majd elmondja. Betti és Melinda nem jelentkeztek. Gondolom mindenkinek más dolga van. Kilépek a bejárati ajtón, lerohanok a lépcsőkön és már kint is vagyok. A friss esti levegőnél nincs is jobb. Főleg nyáron. Hajamat szeretem szabadon hagyni, de most lófarokba kötöttem. Elindulok az egyik irányba. Látszik, hogy milyen időszak van, mert sokan vannak az utcán. Úgy döntök, hogy a csónakázó tóhoz megyek. A legrövidebb utat választva, ami egy kis sétát jelent csak.
Amint odaérek, leülök az egyik padra. Hátradőlök és a tájat nézem. Nyár előtt voltam itt a lányokkal. Pár fiút lestek és nevetgéltünk. Ez a nyár olyan magányosnak érződik. Sokszor vagyok egyedül. Amikor meg lennék valakivel, lemondja, vagy el sem jön. Nem bánnám, ha hétfőn már elkezdődne a suli. A tanulással lefoglalnám magam. Veszek egy mély levegőt.

- Milyen kicsi ez a város. - Leül mellém, amit érzek a padon keresztül is. Ránézek. Jókedvűnek tűnik. - Hallgattam rád és bár kemény veszekedésben volt részem, de túl vagyok rajta. - félig felé fordulok, így a jobb lábam majdnem teljesen a padon van.
- Komolyan? - El sem hiszem… Csak bólint, felkapja a napszemüvegét és úgy néz rám, mintha a legboldogabb ember lenne a világon. - Szóval… most nem vagy együtt azzal a nővel? - Kérdezem óvatosan.
- Nem. És azt hiszem, ez neked köszönhető. Majd meghálálod! - Normális ülő helyzetbe helyezkedem, végül felállok. Nyújtózom egyet, aztán felé fordulok. Hirtelen ötletem révén, közelebb merészkedem, hogy lekapjam szemüvegét. Teszek pár lépést hátra, kezeim között a megszerzett tárggyal. - Add vissza! Hogy szedjek fel így bárkit is?
- Ez kevés hozzá. - Lassan közelít, de folyamatosan hátrálok. Viszont egy fa miatt megállok, hátamat neki döntve. - Egy szemüvegnél sokkal több kell.
- Például? - Pár lépés választ csak el tőle. Magam sem tudom, hogy mi is a szándékom. Robinak köszönhetően nem tudom, hogy hogyan is kellene úgy viselkedni, mint egy barátnő. Nem volt esélyem sem arra, hogy megtapasztaljam. - Nem vagyok elég dögös? - Elnevetem magam. - Vagy a nők az izmokra buknak inkább?
- Nem, nem! - Megrázom fejem. A mosoly nem tűnik el arcomról. - Arra gondoltam, hogy a szemüveg nem elég. És nem feltétlenül kellenek izmok.
- Te mit gondolsz? - Érdeklődve figyel én pedig nem értem, hogy mire gondol. - Mármint, rólam, mit gondolsz?
- Hát… - Végig nézek rajta. Jóképű, ezt kár lenne letagadni, mert még a vak is észrevenné. Tetszik a mosolya, bár erre korábban is gondoltam. A szemei olyan szépek és a… basszus! Elkalandoztam. - Nos, bármelyik nő belédhabarodna, seperc alatt. Erőlködnöd sem kellene.
- Ezt jó hallani! - Közelebb lép, egyik kezével megérinti az enyémet. Nem merek ránézni. Nem szeretnék semmit félreérteni. Érdekesen hat rám a közelsége. A szívem verése felgyorsult, arcomban forróságot érzek, végül a szemüveg kicsúszik kezeim közül. - Meg van! - Elégedetten tartja arcom előtt. Most úgy… tökön rúgnám! - Bocsi! Nem akartalak zavarba hozni.
- Nem is történt ilyen! - Eltávolodik aztán visszaveszi magára. - Még mindig fura vagy ebben! Ki kellene nevetnem téged! - Az imént… nem tudom, hogy mi történt. Furcsa volt, mégis jó. Zavarba hozott, pedig… csak a szemüveget akarta visszaszerezni.
- Lenne kedved sütizni egyet? - Kérdőn nézek rá. - Mint két barát? - Megrázom fejem, de mosolyra húzom szám.
- Nem vagyunk barátok! - Mellélépek és méltóságteljesen nézek szemeibe. - De még lehetünk, ha annyira barátot szeretnél. Ha tanácsokra lenne szükséged, én itt vagyok!
- Azt tudom. - Egy kissé elmereng, mintha mást is szeretett volna mondani. - Szóval, jöhet az a süti? - Bólintok. Nem veszem komolyan, de ez már a második randink. Persze, ezt semmiképpen sem osztom meg vele. Úgysem akarna soha semmit sem tőlem. És persze én sem tőle.

A cukrászda nyitva van és választok is sütit, de sikeresen megfeledkezem arról, hogy nincs nálam semmi pénz. Gergő viszont meghív, így annyit kér, hogy felejtsem el. Majd valahogy meghálálom. Nem szeretek tartozni senkinek. Hogyan kellene viszonoznom? Hívjam meg én is valamire? Ha igen, mikor illene? Az eladó felém nyújtja a sütit, ami egy tányéron van. Elfogadom és kimegyek az előtérbe, ahol két asztal van, 2-2 székkel. Leülök az egyikhez. Megvárom Gergőt, nem szeretném nélküle elkezdeni. Maga a sütemény gyümölcsös és szinte a piros szín motivál. Zselé réteg van a tetején, a végén pedig egy cseresznye. Igazán szép és ellenállhatatlan. Gergő leül velem szemben. Ő csokisat választott. Az övé már nem tetszik. Egyszerre kezdjük el enni.

- Úristen! - A szám elé teszem kezem. - Ez nagyon finom! Megkóstolod? - Nem várom meg a válaszát. A villával leválasztok valamennyit és felé nyújtom. Kérkedés nélkül fogadja el.
- Hm… igazad van! - Mondja, miután lenyeli. - Te kérsz az enyémből? - Megrázom fejem. Hozzám hasonlóan ő is gyűjt a villára egy keveset és felém nyújtja. Fintorogva bekapom, de nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam. - Ne mondd azt, hogy nem jó! A csokis a legjobb! - Gyorsan legyűröm magamba és iszok egy kis vizet, amit az egyik itt dolgozó hozott ki nekünk.
- Nem szeretem a csokisat. - Leteszem a poharat. - De azért nem szörnyű. Esetleg kérsz még? - Villámmal a sütimre mutatok.
- Edd csak meg. - Hallgatok rá és miközben eszem, élvezem az ízeket is. Anya tud sütni, de nem szokta megerőltetni magát. Apa meg nem ért ehhez és a fáradtságot sem akarja venni, hogy ezen változtasson. Én pedig nem foglalkoztam ezzel, mert nem volt rá időm, vagy kedvem. De lehet, hogy ezen változtatok majd. Jó lenne új dolgokat kipróbálni. - Én végeztem is. - Hátradől a széken és engem néz. Az utolsót kapom be én is. Megtörlöm a szám, a szalvétát leteszem a tányérra. Ő feláll és visszaviszi a cuccokat. Én betolom a székeket és indulásra készen állok. Amint kilép, lesétálunk a lépcsőn. - Mihez lenne kedved?
- Nem tudom… ilyenkor mennyi lehetőségünk van? - Felemeli bal kezét, amin egy karóra van.
- Lassan fél kilenc. Szerintem tudunk még mit tenni. - Tetszik a gondolat, hogy velem akar lenni. Nem vagyok akkor unalmas. Persze ostoba sem. Szakítás után sokan nem szeretik a magányt. Nem tudom, hogy milyen régóta ismerhette azt a nőt, de régebb óta lehettek együtt, mint én és Robi.
- Mi lenne, ha holnapra tennénk át? - Meglepődött tekintete nem ér váratlanul. Nem erre számított. - Lenne egy könyv, amit meg akarnék venni. Eljönnél velem? - Ez persze nem igaz.
- Persze! Szívesen! - Elindulunk lassan valamerre. - Ha kocsival megyünk, az jó lesz? - Tévedek, vagy tényleg lelkes? Hirtelen állok meg  Még közel vagyunk a cukrászdához. - Baj van?
- Nincs, csak fura… - Mi is a fura? - Nos, ez az egész olyan… mint egy randi… - Kissé félve nézek rá.
- Az lenne? - Egyik szemöldökét felvonja, aztán ajkai mosolyra húzódnak. - Tényleg annak tűnik. Ha ez zavar, akkor…
- Nem! - Vágom rá gyorsan, hogy ne folytassa, amit szerintem ő sem akar kimondani. - Nem zavar. Csak nem szeretném, ha többet gondolnánk bele…
- Persze, ez érthető. Akkor hazakísérhetlek? - Egy bólintással válaszolok. - Holnap hánykor?
- 10 óra megteszi!