Ez nem én vagyok

A napjaim mindig is ugyanolyanok voltak. Szürkék és egyhangúak. Felkeltem, összepakoltam, rendbe szedtem magam, talán ettem is valamit és felöltözve elindultam a suliba. Arra a helyre, ahol a piszkálódások egyik áldozata voltam. Számomra az iskola maga volt a pokol. Titokban mertem csak sírni, hogy senki se lássa, hogy mennyire is fáj. Nem ártottam soha senkinek, mégis megtaláltak és belém rúgtak. Mindig is reménykedtem abban, hogy egy rémálomról van szó, amelyből egyszer felébredek. De egy nap, amikor megéreztem a csuklómon azt a fájdalmat, rájöttem, hogy ez nem álom. Pedig mennyire jó lett volna, mert ezt a kínt nem bírom elviselni. A gondolat, hogy céltáblaként élek, felemészt. Van pár barátom, de nem nagyon merek hozzájuk szólni, nehogy észrevegyék őket. Elég, ha csak engem ölnek, nem kell másokat. Ábrándoztam egy más életről, ahol nem bánt senki. Ahol végre boldog lehetek, még ha csak egy kicsit is. Ezen a reggelen pedig olyan dolog történt, ami felfoghatatlan számomra. Egy idegen arc köszön vissza rám a tükörből. Keresem a miérteket, nem értem és felfogni sem tudom. Párszor már megcsipkedtem magam, hogy felébredjek, de ez nem történt meg. Nem tartottam magam sose csúnyának, de most szép vagyok. Nem egyszerűen szép, hanem gyönyörűen szép. Nem is tudnék most megfelelő külső leírást adni, de csak tátott szájjal nézek a tükörbe. Kétség sem fér hozzá, hogy ez nem én vagyok. Nem tudom, hogy kinek kerültem a helyére, azt meg végképp nem, hogy mi van az én testemmel. Mindig is azt hittem, hogy az ilyen dolgok csak a filmekben vannak. És most itt vagyok egy idegen helyén. Semmit sem tudok, hogy mi a nevem, ki a családom. Vajon ennek a lánynak vannak barátai? Hát persze. Ezt buta kérdés volt. Neki biztos nem kellett titkolózni. Veszek egy mély levegőt, bár ez sem nyugtat meg igazán. Zavar van a fejemben és jelenleg a helyemet sem találom. Mióta felébredtem, a tükör az egyetlen, amiről nem veszem le a tekintetem, de mégsem állhatok itt egész nap. Vissza sétálok a szobába, ami már az enyém. Leülök az ágyra, ami egész kényelmes benyomást ad. Most tűnik csak fel, hogy a szívem zakatol. Próbálom felfogni a helyzetet, de nem egyszerű. Nincs senki, aki el tudná ezt magyarázni. És ha felhoznám ezt bárkinek, hülyének néznének. Magamban kell tartanom és elfogadni azt, ami vár rám. Kíváncsi vagyok, hogy mi a nevem. A korom olyan 17-18 körül lehet. Vagyis ugyanannyi, mint valójában. Milyen nap lehet ma és mennyi lehet az idő? Felállok és egy tükrös asztalhoz lépek. Egy telefon van rajta, amit ha megnézek, kiderülhet pár dolog. Csak egy simítás és fel is van oldva. Egy fiú arca néz vissza rám. Csak nem… Ő lenne a párja? Meg kell hagyni, igazán helyes, de nem ez az első, ami fontos.

- A mai dátum… 2024. november 8. - vagyis egyik napról a másikra történt minden. Bármi is volt az. Tegnap még Lily voltam. Egy olyan lány, aki csak egy céltábla másoknak. Ma meg… - Bár tudnám, mi a nevem… Visszateszem a telefont, de az időt meg sem néztem. Iskolába kellene mennem, de mivel semmit sem tudok, így nem tudom, hogy merre induljak. Észreveszek egy táskát a széken, ami szemben van az asztallal. Odalépek és kiveszek egy könyvet, amin rajta van a lány neve, ami most már az enyém. Emily Ava Brown. Nem lesz nehéz megjegyezni. Telefonom hirtelen csilingelésére megriadok. Visszateszem a könyvet és odalépek.

“Jó reggelt bébi! Hamarosan ott vagyok érted. Csók!”

Hirtelen fog el a pánik. Nem csak a megszólítás miatt, hanem azért is, mert nemsokára itt lesz egy olyan fiú, akit nem is ismerek. Vagyis Emily jól ismeri, de Lily nem. Körbenézek a szobában, ahol egy egyenruha van a szekrényre akasztva. Milyen iskolába jár Emily? Az öltözékből ítélve, valami különleges lehet. Szívesen elemezgetném, de nincs annyi időm. Jobb lesz, ha gyorsan felöltözöm.

Ez a ház valami elképesztően szép. Nem lepne meg, ha kiderülne, hogy Emily gazdag családban él. Minden olyan, mintha ragyogna. Viszont érdekes, hogy a szüleivel nem is találkoztam még. Képeket látok itt-ott, de személyesen nem láttam még senkit. Bár nem tudom, hogy mit is mondanék nekik, hiszen nem én vagyok Emily. Gondolataimat egy kocsi hangja szakítja félbe. Ez biztosan az a fiú. A bejárati ajtóhoz lépek és lassan kinyitom. A srác kiszáll az autójából, lekapja napszemüvegét és egy nagy mosollyal közelít felém. Nem értem, hogy miért visel szemüveget, hiszen annyira nem is süt a nap. Felsiet a lépcsőkön, magához húz és… nem vagyok felkészülve egy csókra. Tudom, hogy mi az, de sosem ért hozzám így senki. Persze tudom, hogy ezt a csókot nem Lily kapja. Kezeimet mellkasára helyezem és óvatosan eltolom magamtól. Nem vág meglepett arcot, sem dühöset.

- Mehetünk? - csak bólintok. Ha nem akarom, hogy furcsa szemekkel nézzenek rám, akkor jobb lesz, ha megpróbálok alkalmazkodni. - Szedjük össze a cuccod, aztán lépjünk! - besiet a házba, mintha ő is itt lakna. Minden bizonnyal sokszor jár ide, szóval meg sem kellene lepődnöm. Az autójára nézek, ami igazán jellemző a gazdagokra. Sportkocsi. Az én szüleimnek ez csak álom. - Itt is vagyok! - megfogja bal kezem és a kocsijához lépkedünk. Kinyitja nekem az ajtót, én pedig beülök. Erős vanília illat csapja meg orromat. Nem rossz, de nekem sok. Bekötöm magam, több okból is. Ő maga is beszáll, valami zenét nyom be, beindítja a kocsit és már megyünk is. Azt hiszem, egy jó ideig rá kell bíznom magam. Bár fogalmam sincs, hogy hogyan is kerüljem el a váratlan csókjait. Jóképű, nagyon is, de nem akarok más pasijával enyelegni. Még akkor sem, ha annak a lánynak vagyok a testében, akihez tartozik a fiú.

Utunk közben a kinti tájat nézem. Látszik, hogy lassan közeledik a tél. A legtöbb ember már elrejti magát, csak hogy ne fázzon. Most jut eszembe, felvehettem volna valami kabátot, vagy pulcsit. Ha vége a mai napnak, körbenézek majd Emily szobájában.

- Majd ha kiszálltál, vedd fel a pulcsimat! - félig egymásra nézünk. - Tetszel így, ha nekivetkőzöl, de nem szeretném, ha beteg lennél. - zavarba jövök és legszívesebben elbújnék. Viszont igaza van.

- Rendben. Amúgy… nem akartam nekivetkőzni. - magamra erőltetek egy mosolyt. Jó lenne tudni, mi is a neve. Hogyan szólítsam meg? Ránézek és elég sok kérdés ugrik be. Mennyire ismeri ő Emilyt? Milyen komoly a kapcsolatuk? Voltak már komolyabban együtt? Ez utóbbi annyira nem fontos, talán csak egy kicsit. Mit tud a lány szüleiről? Bárcsak feltehetném ezeket a kérdéseket, de biztos vagyok benne, hogy teljesen elmehibbantnak nézne. Hirtelen állunk meg, de nem azért, mert piros lenne a lámpa, hanem azért, mert megérkeztünk. Mindketten kicsatoljuk magunkat, de vele ellentétben, engem nem visz rá az erőm, hogy kiszálljak. Kitekintek az ablakon, sok diák van odakint és hirtelen jobb szeretnék örökre a kocsiban maradni. Mindegyikük idegen és nem tudom, hogy ki hogyan fogad majd. Mert mindenki Emilyt látja, de senki sem tudja, hogy valójában én Lily vagyok.

- Kisasszony! - felém nyújtja kezét, amit vonakodva, de megfogok. Észre sem vettem, hogy kinyitotta az ajtót. A segítségével kiszállok, az ajtó becsukódik, ő pedig újra megcsókol. Nem viszonzom, de nem sokáig erőlteti ezt. Szerencsére. Amint távolabb kerül tőlem, leveszi a pulcsiját és nekem adja. Könyörgés nélkül kapom fel. Kicsit jobban érzem magam, de a félsz még bennem van. Egyik kezem összekulcsolja a sajátjával és elindulunk a bejárat felé.

Feltűnik, hogy sokak szeme ránk szegeződik, de a mellettem lévő fiút ez kicsit sem zavarja. Úgy sétál mellettem, mintha csak mi ketten lennénk. Elnézve a tekinteteket, egyik sem undorral figyel minket. Ez felemelő. Van, aki még integet is nekem. Ez meglep, de viszonzom a köszönést. A srác hirtelen engedi el kezem, ami meglep, de rájövök, hogy csak a barátaival akar pacsizni. Most tűnik csak fel, hogy kosaras fiúkról van szó. És ha jobban megnézem a pulcsit, ami rajtam van, szintén olyan, amit a kosarasok hordanak. Szóval Emily párja egy menő tag. Bár ezt korábban is sejtettem, hisz elég csak ránézni. Néhányuk amúgy int nekem is. Telefonom csengése eltereli a figyelmem róluk. Előveszem, feloldom és nem kissé lepődöm meg a kapott üzenet miatt.

“Szívem legszebb rózsaszála! Várom a mai estét. Csodás lesz, pont úgy, mint legutóbb! Megmutatom neked, hogy mennyire is különleges vagy számomra! Fogadd forró csókom és ölelésem!”

Lüktet a fejem és lever a víz. Hány férfival kezdett ki Emily? Mert ez az üzenet egy másik személytől jött. Csak telefonszám van, név nincs. Jobb lenne, ha eltenném a telefont, mielőtt bárki meglátja ezt. Elrejtem a táskám mélyébe és nem is veszem elő. Bár most jut eszembe, hogy sok dolgot megtudhatnék a telefon által. Elsősorban azt, hogy kik is vesznek körbe. Aztán azt, hogy Emily milyen is valójában. Az érzéseim azt súgják, hogy olyan, mint azok, akik bántottak. Ez a lány ártott vajon bárkinek is? Ha így is volt, akkor az a múlté.