Eufória

048 - Bevezető

2025.01.04. 12:05, SKBarbara

Megírtam a bevezetőt A masnis lányhoz. Sokszor olvastam át, hogy jó legyen és szerintem elégedett lehetek. Szándékosan nem írtam bele semmit, amivel olyat lehetne olvasni, ami lelőne mindent. Egy érdekes kalandra hívok minden erre járót és remélem, élvezhető lesz minden sora. értelemszerűen az eleje nem lesz rögtön kalandos. Bejegyzésem végén lesz egy kis ízelítő, ahogy azt már meglehetett szokni tőlem.
Mint látható, az ünnepi kinézet lekerült, helyette pedig a történetemhez elképzelt fekete cica látható. Természetesen nem az én művem, mert én és a rajzolás két különálló dolog vagyunk (oké, én személy, de na...). Csodálatos ez a macskás kép. A masnis lány története amúgy már érlelődött bennem egy ideje, de csak mostanra lett meg igazán. A dark romance rajongói is megtalálhatják majd benne, amit szeretnek. De én magam is szeretem ezt a műfajt. Emellett megalkottam a borítóját is, hogy ideiglenes lesz-e, azt még nem tudom, de nekem tetszik. A történetnél meg lehet találni. És akkor az ízelítő:

Minden mese szinte ugyanúgy kezdődik. Egyszer volt, hol nem volt. Ez azonban kicsit mégis más, hiszen történetünk szereplője nem egy herceg, vagy hercegnő. Ó, lesznek majd azok is, de csak éppen hogy felbukkannak. Ennek a történetnek egy kislány a főszereplője, aki úgy született, hogy képes volt látni a különleges lényeket. Nem egy alkalommal hozta a frászt a szüleire. Szegények azt sem tudták, hogy mi van gyermekükkel. Túl élénk a fantáziája? Netalán annyira unatkozik, hogy ilyen meséket talál ki? Esetleg író akarna lenni? Egyik állítás sem állja meg a helyét. A kislány megtartotta magának ezt a titkot.

 
menü

Mini GifsÜdvözlök minden erre tévedőt! Ez egy olyan oldal, mely a történeteim lelőhelyeként funkcionál. Mivel imádok írni, így kellett nekem egy olyan hely, ahol közzétehetem alkotásaimat. Wattpadon is megtalálható vagyok, de ezen portállal kezdődött minden. Mindegyik írásom kitalált karaktereket tartalmaz. A képek a netes világról származnak. A borító képeket én alkottam. Szívesen olvasom a véleményeket, esetleg tanácsokat. Ha tetszik munkásságom, bármikor visszavárom azokat, akik erre jártak!

001 Főoldal
002 Történeteim
003 Eddigi kinézetek

 
Cseréim

Lydia's Doll Corner && Rainy Mad Day && CoffeCorner && Arctalan && Cullen's Anatomy && Metaoptika && Fekete Kávé && MonsterOCReborn && The Gang of Angels && Fantazmagória && Prekambrium && Mysteries of the Night &&

 
Ki/Be
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE