Eufória

042 - Könnyed fantasy

2024.12.18. 12:24, Euphoria

Kedves naplóm! Elkezdődik a lightos fantasym végre. Két lány, egy titokzatos múlt, különös érzések, amiket a lányok nem tudnak megmagyarázni. Nem tervezek bele 18+ jeleneteket, szóval erre senki se számítson, aki esetleg belevág az olvasásába. Az elején még az olvasó sem fogja érteni, de később kiderül, hogy honnan erednek a lányok érdekes érzései. Kiderül majd, hogy mi a nap és a hold és, hogy mire is képesek együtt. De ez még a jövő kérdése. Egy kis ízelítő:

Amikor még élt a mamám, elmesélt nekem egy történetet. A napról és holdról szólt, akiknek szerelme messze felülmúlt mindent, amit el lehet képzelni. Azonban voltak, akik mindenképpen azon mesterkedtek, hogy kettejüket össze ugrasszák. Ennek persze oka is volt, hiszen hatalmi harcban volt a két oldal. Ennél többet sosem mondott, aztán elhagyott minket. Egészen addig nem foglalkoztam a holddal, amíg egy éjszaka nem ébredtem arra, hogy valami hihetetlenül égeti a bőrömet. Pontosabban a csuklómat. Egy hold motívum.

 
menü

Mini GifsÜdvözlök minden erre tévedőt! Ez egy olyan oldal, mely a történeteim lelőhelyeként funkcionál. Mivel imádok írni, így kellett nekem egy olyan hely, ahol közzétehetem alkotásaimat. Wattpadon is megtalálható vagyok, de ezen portállal kezdődött minden. Mindegyik írásom kitalált karaktereket tartalmaz. A képek a netes világról származnak. A borító képeket én alkottam. Szívesen olvasom a véleményeket, esetleg tanácsokat. Ha tetszik munkásságom, bármikor visszavárom azokat, akik erre jártak!

001 Főoldal
002 Történeteim
003 Eddigi kinézetek

 
Mi hol tart

Itt lesz látható az, hogy melyik történetem épp merre jár fejezetileg. Amik szünetelnek, azokat nem teszem be ide. Kizárólag az aktív írásaim vannak itt. Jelenleg aktív: 2 történet

Mini GifsÉlj úgy, mint
8. fejezet: vár

Mini GifsA nap és a hold
2. fejezet: vár

Frissítve: 2024.12.20.

 
Chat
 
Cseréim

Lydia's Doll Corner && Rainy Mad Day && CoffeCorner && Arctalan && Cullen's Anatomy && Metaoptika && Fekete Kávé && MonsterOCReborn && The Gang of Angels && Fantazmagória && Prekambrium &&

 
Ki/Be
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót