Eufória

034 - Lyna büntetése

2024.12.04. 21:04, Euphoria

Kedves naplóm! Végre megírtam a Gold Dragon 8. fejezetét. Szereplőim dolgát nem könnyítem meg és még sok minden vár rájuk. Hogy mi lesz a vége, az majd kiderül, ha eljön az ideje. A fejezet közepén picit elakadtam, de pár nap után sikerült befejezni, ami ugye a mai nap. Egy kis előzetes:

A mennyezetről hatalmas kristály csillárok lógnak és olyan hatást keltenek, mintha mindjárt le akarnának esni onnan. Az épület belseje arany színben pompázik, néhol fekete és fehér mintákkal ellátva. A talpunk alatt márvány mintázatú padló van és az ablakok nagyok, melyen élénken világít be a nap. Lassan eljön a karácsony és csak most szembesülök azzal, hogy ez lesz az első, amit egyedül fogok tölteni. Liam a kezembe nyújt egy pezsgős poharat, melyben van ital is. Megragadja derekam és arrébb sétálunk. Olyan ruhát kaptam erre a napra, ami tökéletesen illik ehhez a helyhez.

 
menü

Mini GifsÜdvözlök minden erre tévedőt! Ez egy olyan oldal, mely a történeteim lelőhelyeként funkcionál. Mivel imádok írni, így kellett nekem egy olyan hely, ahol közzétehetem alkotásaimat. Wattpadon is megtalálható vagyok, de ezen portállal kezdődött minden. Mindegyik írásom kitalált karaktereket tartalmaz. A képek a netes világról származnak. A borító képeket én alkottam. Szívesen olvasom a véleményeket, esetleg tanácsokat. Ha tetszik munkásságom, bármikor visszavárom azokat, akik erre jártak!

001 Főoldal
002 Történeteim
003 Eddigi kinézetek

 
Mi hol tart

Itt lesz látható az, hogy melyik történetem épp merre jár fejezetileg. Amik szünetelnek, azokat nem teszem be ide. Kizárólag az aktív írásaim vannak itt. Jelenleg aktív: 2 történet

Mini GifsÉlj úgy, mint
8. fejezet: folyamatban

Mini GifsA nap és a hold
2. fejezet: vár

Frissítve: 2024.12.21.

 
Chat
 
Cseréim

Lydia's Doll Corner && Rainy Mad Day && CoffeCorner && Arctalan && Cullen's Anatomy && Metaoptika && Fekete Kávé && MonsterOCReborn && The Gang of Angels && Fantazmagória && Prekambrium &&

 
Ki/Be
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót