027 - Váratlan fordulat2024.11.26. 13:37, Euphoria
Kedves naplóm! Arany Sárkányos történetem talán az ötödik fejezettel kezdődik el igazán. Lyna rájön valamire, majd egy hirtelen jött levél teljesen felforgatja az életét. Hogy pontosan miről is van szó, az kiderül a fejezetből. Ezen történetemet nem 10 fejezetesre tervezem, mint az elsőt, ami ugye befejezett lett azóta. Valamint, lassabb tempót fogok diktálni. A románc részét kissé a háttérbe szorítom, és az akcióval szeretnék most törődni. Remélem, hogy ez sikerülni is fog. Egy kis ízelítő a fejezetből:
Kétség sem fér hozzá, hogy érdekes szituációba keveredtem. Nem sokat beszélek Emma-val és Will-lel sem. Tulajdonképpen, már egy teljes hete itt vagyok. A kérésem óta nem is foglalkoztunk egymással, de azt hallottam, amikor Emma-val volt. Fogalmam sincs, hogy mit érzek, de nem vagyok jól. A kezdeti vágyból mára már semmi sem lett. Elmúlt a varázsom, vagy nem is tudom, talán megkopott. Az is lehet, hogy csak ideiglenes dolog volt. A várost nem nagyon volt lehetőségem megismerni, bár egyszer Emma elvitt egy olyan boltba, ahol ruhákat lehet venni. Nem nekem, magának. A mai estére egy buliba akarnak menni. Hívtak engem is, de nem vonz a dolog. Beletörődtem abba, amiben éppen vagyok. Néha merész ötleteim támadnak és arra gondolok, hogy tegyek lépést Will felé, de aztán meggondolom magam. Magányos vagyok. Néha akarom a társaságát, néha nem. Bár határozottabb lennék, de olyan gyengének érzem magam. Hozzám képest Emma egy energiabomba. Szép és dögös is. Will pedig mindig az ő társaságát keresi.
|