Csak állok a vászon előtt, amin egy apró felesleges festék folt sincs. Pedig kellene ott lennie valaminek. Nincs ihlet, így színek sincsenek. Pár hónappal ezelőtt azt hittem, hogy megtaláltam a múzsámat, de óriásit tévedtem. Mit ér a szerelem akkor, ha nem viszonozzák? Fáj a szívem, pedig már túl kellene rajta lennem, de egyszerűen nem megy. Bizonytalan minden pillanatom. Hibáztathatnám őt, de azzal mégis mire mennék? Az önostorozást is be kellene fejeznem, mert nem vezet sehová. De ez a magány, amit érzek, felemészt és teljesen elpusztít. Mit tegyek, hogy könnyebb legyen? Elmerengtem az elmúláson is, de a szenvedélyemtől így búcsúzzak el? Ha véget vetek mindennek, mi lesz azzal, amivel felnőttem? A festészet a mindenem. Ám, ha így van, miért búslakodom olyasvalaki miatt, akit egy cseppet sem érdeklek? Még csak erőfeszítéseket sem tesz irányomba. Hát én miért teszem? Alighanem ostoba vagyok és naiv. Egy könnyen irányítható valaki, aki egymaga csak egy gyenge lélek. Meddig óhajtok még állni és várni? Mire is várok pontosan? Tudom egyáltalán? Számtalan érzés kerített már hatalmába, de a düh most teljesen átítatja testem legapróbb porcikáit is. Mintha a vérem zubogásba kezdene, mintha melegséget éreznék. A kezem hirtelen mozdul a festéket tartó tálka felé. Az ecset belemártódik és olyan, mintha a hangját képes lennék hallani. Karom felemelkedik, hogy elérje a vásznat, mely szinte örömmámorban úszik, hogy nem marad színtelen soha többé. Idővel elkopnak a színek, de most oly élénkek, mint az érzéseim. Harag, szerelem, bánat. Együttes erővel mozgatják testem, ami engedelmeskedik anélkül, hogy én magam ne is ellenkezhessek. Nem is szeretnék. Akarom, sőt mi több, vágyom rá, hogy alkossak és ha ez kell ahhoz, hogy menjen, ám legyen. A levegőt szaporábban veszem, a kezem meg nem áll, míg nem érzem jónak. Tudom, hogy telnek a percek. A festék illata betölti orromat. Már gyerekkoromban is oda voltam ezért.

Egy utolsó húzás és a bennem duhajkodó érzelmek sokasága egy szívben mutatkozik meg. Egy szívben, mely összetört és talán nem gyógyul be sosem. De az enyém és nekem mindennél többet ér.