Kedves naplóm! Hébe-hóba szembejön velem az, amit szerettem gyerekkoromban. Sorozatok, együttesek, filmek. Lényegében hasonló dolgok, mint másoknak. De szeretnék kicsit bővebben írni ezekről. Kezdjük a sorozatokkal. Sosem voltam híve a folytatásos, pár perces műveknek, de volt egy, amit bármikor újranéznék, ha lehetne. Ez a sorozat a Csacska Angyal. Flor volt sokak kedvence, köztük az enyém is. A dalokat rongyosra hallgattam és olyan ruhákba akartam bújni, mint amit a szereplőkön lehetett látni. Vagyis a lányokon. Minden alkalommal igyekeztem haza a suliból, hogy nézhessem az aznapi epizódot. Utáltam Delfinát és az anyját, szerettem Don Frigót és Flor képzeletbeli világát :D Ahogy kötődött a dióhoz, a tündérkéihez és a fájához is. Bár a fa inkább a második évadban volt látható. Sírtam, amikor Flor is és vigyorogtam, amikor ő is. Tulajdonképpen egy üde színfolt volt anno és most egy nagyon jó emlék. Mind a sorozat és a zenék is. A zenék, melynek sosem tudtam jól a szövegét, mégis énekeltem. El sem merem képzelni, hogy micsoda halandzsa hagyhatta el a számat. Hogy őszinte legyek, nem is akarnám tudni.

Aztán zenei téren a Linkin Park volt nagy hatással rám. A legjobb banda volt akkoriban és sikerükön ez látszott is. Azonban nem ez az együttes határozta meg a majdnem mindennapjaimat, hanem a The Rasmus (In the Shadows), akik 2003-ban váltak ismertté a zárójelben lévő dalukkal. Zenéltek már előtte is, de nem sokan hallhattak róluk. Akkoriban voltam 13 éves és mondanom sem kell, a plátói szerelem engem sem került el. Bizony, beleszerelmesedtem az énekesbe. Gyerekes dolog, de akkoriban oda és vissza voltam érte. De most komolyan... melyik fiatal nem élt át még ilyet? Amikor csak lehetett, az ő dalaikat hallgattam és hát... énekeltem is. Ja, szeretek énekelni, bár hangom nincs, de ha nem hallja senki, addig nincs gond. Az irántuk való rajongásom azonban nem tartott olyan sokáig, de jó érzéssel gondolok vissza azokra az időkre.

Filmek terén egy örök klasszikust szeretek (még a mai napig is). Már kívülről fújom, de sose unom meg. Ez a Vissza a jövőbe triológia, ugyanis 3 részes. Michael J. Fox alakítását nagyon szeretem benne, de a Dokit alakító színész is profi. Kettejük között érezhető a kémia, hiszen a párosuk feledhetetlen. Ha a címből nem lehetne sejteni, az időutazásról szól. Kétszer a múltba és kétszer a jövőbe, a végén meg egy repülő gőzös. Számomra minden momentuma lenyűgöző és bárkinek szívből tudnám ajánlani. A zenéi egytől-egyig szuperek. Biztos vagyok benne, hogy még megnézem jó párszor, amíg rá nem unok, de nem hiszem, hogy az megtörténik. Ezeken kívül voltak mások is, de azért eme dolgokat emeltem ki, mert közel álltak, vagy állnak a szívemhez.