039 - Egy új történetbe kezdve2024.12.14. 19:28, Euphoria
Kedves naplóm! Az elmúlt napokban úgy döntöttem, hogy 2 történetet szünetre kényszerítek és kettőt aktívan írok. Az Élj úgy, mint... lesz az egyik, ami folyamatban van, illetve jött egy új, A nap és a hold címmel. Erről érdemes tudni, hogy lányok közötti románcról lesz szó, némi fantasy elemmel megfűszerezve. A bevezető már megírva. Azonban a rendes fejezetek a lányok szemszögéből fognak íródni, mert az nekem jobban megy, mint a mesélő szerepe. A lányok története hamarosan kezdetét veszi. Remélem lesz majd olyan, aki követni fogja. Egy kis olvasni való a bevezetőből:
Bérletét felmutatva, szállt fel a buszra és rögtön leült az első helyre, amit meglátott. Fekete öltözékével, enyhén kócos hajával és a piercingjeivel eléggé kitűnt a tömegből. Sokan megbámulták, de őt ez kicsit sem érdekelte. Hátitáskáját a lábai közé helyezte és kényelmesen elhelyezkedett az ülésen. Frufruja belelógott a szemébe, de látásában ez kicsit sem akadályozta. Mogyoróbarna szemeivel a tájat fürkészte. Általában zenét hallgat a buszon, de ma nem volt ehhez kedve.
038 - Borító2024.12.13. 08:00, Euphoria
Kedves naplóm! A könyv borító egy olyan dolog, ami vonzóvá teszi a könyvet. Nem egyszerű megcsinálni. Ötletelnem kellett, hogy milyet szeretnék a történeteimhez. Bár lehet, hogy mások szebbet alkotnak, de amiket összehozok, azok tetszenek. Mondjuk a wattpadon van olyan, ami nem tetszik, mert nem passzol az adott sztorihoz, de ezen majd változtatok. Most az Élj úgy, mint... történetemhez alkottam egyet. Egyszerű lett, de valahogy tetszik. Ide kattintva, meg is lehet tekinteni.
037 - A randi, ami nem is randi2024.12.12. 20:43, Euphoria
Kedves naplóm! A holnapi nap folyamán szeretnék arról a könyvről írni, ami kifacsarta a lelkemet, elég keményen. Most viszont, az Élj úgy, mint... történetem 3. fejezetéről írnék, mivel elkészült. Bogi és Gergő elmennek randizni, de ez mégsem egy randi. A vége szerintem cuki lett. Egy kis ízelítő:
Tudom, hogy ez nem randi, ahogy azt is, hogy gyerekként gondol rám. Tisztában vagyok azzal, hogy ő felnőtt, mégis… úgy öltöztem fel, mintha randink lenne. A szemüveges esetnél zavarba hozott és ezt ő is tudja. Szakított azzal a nővel, én pedig Robival. Bárki, aki tudna erről azt gondolhatná, hogy szándékosan alakultak így a dolgok. De én tudom, hogy ez nem igaz. Lényegében ez a harmadik nap, amikor vele leszek. Mindez az óriáskeréknek köszönhető. Persze nem állítom azt, hogy mostantól kezdve folyton együtt lógunk majd, mint a barátok. Neki van jobb dolga is és, nos, lényegében nekem is.
036 - Bogi különös napjai2024.12.09. 21:05, Euphoria
Kedves naplóm! Egy újabb fejezet érkezett az egyik történetemhez, ami az Élj úgy, mint... címet viseli. Megjött a második hozzá, amiben azért Bogi nem unatkozik. Először egy szakításon kell túlesnie, ami nem is olyan nehéz. Aztán Gergővel összefut, többször is. Egy kis részlet:
Szívesen hátra tekintenék, hogy megnézzem, ott-e van még, de inkább nem élek ezzel a lehetőséggel. Kétségkívül jó estét csináltam magunknak. Viszont ott van neki az a nő, aki talán a felesége. Lehet, hogy veszekedni fognak és ha úgy vesszük, az én hibám. De nem felejthetem el Robit sem. Ennyi hívás és üzenet után, biztosan vége van mindennek, ami valaha köztünk volt. Magának köszönheti! Jobban kellett volna becsülnie. Sokkal jobban! Úgy néz ki, a következő sulis évemet szingliként kezdem meg.
035 - Abeth plusz kérdése2024.12.05. 18:59, Euphoria
Kedves naplóm! Abeth (Arctalan) is megcsinálta a write tag-et és kihívott engem is, de ugye én már megcsináltam, Carly (Cullen's Anatomy) által. Viszont Abeth plusz kérdésére szeretnék válaszolni. A kérdés a következő:
Az írói homály: sok részletet kell egy írónak finoman adagolnia, hogy ne legyen minden fordulat túl egyértelmű. Hogy érzed, ez sikerül neked? Vagy van hova fejlődni? Miért gondolod ezt?
Nos, igyekszem figyelni arra, hogy ne legyen egyértelmű, mit is akarok kihozni a történetből. Van, amikor váratlanul jut eszembe valami, amit alkalmazok. Most az Élj a testemben történetemre fókuszálnék. Ugye eleinte a tanárral volt valami, de ezt megváltoztattam és más lett a vége. Aki az elejét olvassa, az biztos arra számít, hogy a tanárral marad Lily, de ugye nem ez történt. Tulajdonképpen arra gondolok ilyen megoldások esetében, hogy nem mindig azzal hozom össze a fő karakterem, akivel először találkozik. Sokszor olvasok olyan történeteket, amikben egyértelmű már az elején, hogy ki kivel jön össze. Még akkor is, ha több szívet is összetörnek. A legrosszabb ebben, ha megkedvelem a mellék karaktert, aki jobban is illene a főszereplőhöz, de ugye, már csak azért sem. De most a műveimről van szó, nem filmekről, vagy sorozatokról. Szóval szeretek meglepetéseket okozni és remélem, hogy sikerül. Egyébként, mindig van hova fejlődni. Én legalábbis így gondolom.
|